Jégkorong Erste Liga: a középszakasz programja

Jégkorong Erste Liga: a középszakasz programja
© Fotó: Kiss Annamarie
Debrecen – Miután nemrég eldőlt, hogy melyik az az öt csapat, amely az utolsó két-három kör eredményétől függetlenül biztosan a felsőházban folytatja a küzdelmeket, a Magyar Jégkorong Szövetség elkészítette az Erste Liga középszakaszának sorsolását. Nagyszerű alapszakaszbeli teljesítményüknek köszönhetően természetesen a Debreceni Egyetem jégkorongozói is ott vannak az ötös elitben – olvasható a debreceniek honlapján.

A középszakasz január 24-én kezdődik, és február 23-ig tart. A felsőházban körmérkőzéseket játszanak egymással a csapatok, tehát mindenkire újabb nyolc találkozó vár egy hónap alatt. A „végelszámolásnál” hozzájuk csatlakozik majd a legjobb három alsóházi együttes, így alakul ki tehát a rájátszás, a negyeddöntő mezőnye.

A DEAC a Csíkszereda otthonában vág neki a felsőházi küzdelmeknek január 26-án, szombaton 17:30-tól, majd azzal a lendülettel, két nappal később a Corona Brassóval is megmérkőzik idegenben. Ezt követően jön három debreceni találkozó, sorrendben a Csíkszereda, a Brassó és a Ferencváros ellen. Utóbbival aztán február 18-án a fővárosban mérkőzik meg a DEAC. A jelenlegi állás szerint azt a meccset élőben közvetíti az M4 Sport. Érdekesség, hogy a felsőház 20 meccséből egyelőre mindössze kettőt jelölt ki az országos tv-csatorna közvetítése, s abból az egyik éppen a Debreceni Egyetem sportklubjának derbije. Ebből látszik, hogy a csapat játéka és eddig lejátszott rangadóinak hangulata meggyőzte a televízió vezetőit (is).

A középházi küzdelmeket a lila-fehérek elleni oda-visszával zárják Kovács Bronsonék február 21-én és 23-án, utóbbi lesz idegenben. A DEAC nagyszerű szurkolótábora tehát izgalmas egy hónap elé néz, annyi bizonyos – áll a csapat honlapján.

A középszakasz felsőházi menetrendje:

2019. 01. 26. (szombat) 17:30 – Sport Club Csíkszereda – DEAC
2019. 01. 28. (hétfő) 17:30 – Corona Brasov – DEAC
2019. 01. 31. (csütörtök) 19:00 – DEAC – Sport Club Csíkszereda
2019. 02. 03. (vasárnap) 18:00 – DEAC – Corona Brasov
2019. 02. 14. (csütörtök) 19:00 – DEAC – FTC-Telekom
2019. 02. 18. (hétfő) 20:00 – FTC-Telekom – DEAC (M4 Sport)
2019. 02. 21. (csütörtök) 19:00 – DEAC – UTE
2019. 02. 23. (szombat) 18:30 – UTE – DEAC