Játsszunk gyilkosságot!

Játsszunk gyilkosságot!
© Fotó: pbs.org
Kedvenc krimi-novellám Agatha Christie Fülemüle villája. A bűnügyi história írásműként is ragyogó. Briliáns a szerkezete, miközben nyelvi játéka is olyan elegáns, hogy az olvasó függetlenül a helyzet izgalmától stílusa okán is élvezi. Boda István írása.

Nem véletlen, hogy a műfaj nagyasszonya, mint író is elsőrangúként van jegyezve. A mozgókép szinte születése pillanatától kezdve tudta, hogy az életmű az új formanyelv számára kincsesbánya. S hogy valóban az, mi sem bizonyítja jobban, mint napjaink gyakorlata. A televízió ma már aligha létezne ezen művek filmre írt ötlete nélkül. A hétvégek zamatát híres nyomozó zsenijei – Poirot, Miss Marple – adják, ők a bűnöst némi túlzással felismerik a bűn illatáról is. Bármilyen rafinált és előrelátó is az elkövető a mestermunka eredményeként kénytelen megtörni s beismerni önön vereségét. A kristálytükör meghasad, a Bertram szálló, az Egy marék rozs, hogy csak néhányat említsek a sűrű választékból rendszeresen jönnek és ismétlődnek a képernyőn, miként a „kis belga” nevével fémjelzett tévé-etüdök, a nagy írásművek ihleteként sokszorosított fordulatokkal és rejtelmekkel. Ámde: a képernyő mohó és telhetetlen. Mintha csak érezné, hogy Arany János szavaival élve: vérszagra gyül az éji vad s korunk nézője ízlésigényét figyelembe véve, nem vegetáriánus. Szereti a „Férfias játékokat”. Vagyis azt az igen eredeti forgatókönyvet, hogy ha te lelőtted az én testvéremet, akkor én bosszút esküszöm ellened s családodat ültetem rá a Kalasnyikov célkeresztjére. S innentől elszabadul a pokol. Vér, indulat, vad autóshajsza, rettegés a női arcokon, gyermeksikolyok, szóval a rémület jelene, hogy a mi izgalmi kívánalmaink kielégüljenek. A kínálat gyöngyszeme – Elrabolva – azonban verhetetlen. Lenyűgöző, ahogyan az apa nyomába ered lánya elrablóinak s könyörtelenül végzi ki az aljas cselekedetben vétkeseket. S még csak meg se róhatjuk az apát ezen brutalitásért, hiszen csak azt teszi, ami vérszerinti kötelessége. Mi másként tennénk? Aligha. Eme mozinak azonban rengeteg a repeszdarabja. Az amerikai folytatásosnak nem is tudnak mást, minthogy új és új változatát találják ki a gyilkolászásoknak. Estéink, sőt most már délutánjaink is a változatok rémálmaitól terhes, s hogy a néző nem kap frászt a gonoszság ennyi variációjától az csak a mi érzelmi fölényünknek köszönhető. Ezt a kriminális dömpinget ugyanis csak némi iróniával lehet elviselni. Mint például a „helyszínelők” megannyi csür-csavarját. Ezek az akció hablatyok leginkább egy-egy amerikai nagyvároshoz kötődnek, s a sorozatokra szakosodott színészcsapatok éneklik az igazságszolgáltatás dicshimnuszát. Mert hogy, ők minden ügyet megoldanak, nincs az a kofa-csomó, amit ki ne bogoznánk, vagyis, hát ők zsenijei a szakmájuknak. Köszönhetően elméjük penge-élének s a technikai háttér legújabb vívmányainak. S nagy egyéniségek is születnek a zsaru-munka robotja közepette, egy Columbo, egy mentalista vagy éppen egy flúgos nyomozó válik mesehőssé önön sikereiket is parodizálandó. Hogy honi viszonyaink közepette nálunk melyik játékforma a legkedveltebb, az a televízió jóvoltából mihamar kideríthető. Közvéleményünk a „karaktergyilkosságra” esküszik. Ez az új fogalom természetesen politikai indulataink lápmocsarán virágzott ki, s szirmai mérgét úgy hordja a szél, mint a pitypang pihéit a tavaszi napsugarak. Jó hát ha eszünkbe véssük: itt az allergia szezon!

– Boda István –








hirdetés