Játékkal a világ körül

Játékkal a világ körül
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – A játék különös szerepéről tartanak nemzetközi konferenciát a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán.

Sokan kételkednek benne, de a mobiltelefon akár már egy másfél éves gyermek számára is hasznos játék lehet. Az egyetem hajdúböszörményi karának hallgatói által végzett kutatás szerint számos olyan felhasználási módja lehet a bölcsődés kortól az iskolás korig, amely fejleszti a gyerekek készségeit és képességeit: legyen szó egy beszélgetős játékról, fényképezésről, az érintőképernyő nyomogatásáról, vagy egy jól megválasztott applikációról.

– Egy olyan egyetemi kar számára, amely nevében, küldetésében központi szerepet tölt be a gyermeknevelés és a pedagógusképzés, ott természetes, hogy kiemelt figyelmet kap a nevelés egyik fontos eszköze, a játék. A képzés, az oktatói munka és a kutatás szoros kapcsolatának jele, egyben egyik eredménye is a ma kezdődő konferencia. E rendezvénnyel a kar saját és az egyetem alapvető küldetésének tesz eleget – hangsúlyozta Bartha Elek rektorhelyettes a hajdúböszörményi konferencia megnyitóján.

A Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar (GYFK) kétnapos tanácskozásán a társas-, népi- és videójátékoktól a szabadtéri játékok svéd tapasztalatain át szó esik többek között a játékos idegennyelv-tanításról, a játék szerepéről a hátrányos helyzetű gyerek szocializációjában, a játék expanziójáról, a sakkról és a különböző kultúrák játékairól.

Fotó: unideb.hu Fotó: unideb.hu ©

– Az első olyan intézményi játékkonferenciát, amely nemzetközi fóruma volt az elméleti és gyakorlati szakembereknek, éppen 40 éve szervezte a kar jogelődje, a Hajdúböszörményi Óvóképző Intézet. A hagyományt előző évben, a Grozdics Judit játékkiállításának megnyitása alkalmából szervezett konferenciával folytattuk. Idei rendezvényünk vezető gondolata a Játékkal a világ körül – a konferencia nemzetközi jellege és témái miatt. A tanácskozáson bemutatjuk az oktatóink, hallgatóink tudományos eredményeit, a vendégelőadóink révén pedig bízunk benne, hogy a konferencia a képzéseinkhez, a kar tudományos életéhez is többletet ad – tájékoztatott Kovácsné Bakosi Éva dékán.

A rendezvény jelentőségét mutatja, hogy hazai és nemzetközi szinten is elismert szakemberek tartanak előadásokat a témában. Az Egyesült Királyság mellett Horvátországból, Németországból, Szlovéniából és Nigériából is érkeztek oktatók, kutatók és pedagógusok a konferenciára. Péntek pedig minden idők legeredményesebb női sakkozója, a kétszeres olimpiai bajnok Polgár Judit beszél majd az érdeklődőknek arról, hogyan fejlesztheti a sakk a gyerekek vizuális gondolkodását. Majd a gyakorlatvezető óvodapedagógusok tartanak workshopot, melynek témája: hogyan illeszthetők be az új szakmai tapasztalatok, élmények a képzésbe.

– unideb.hu –








hirdetés