Játékfilmet kap Clifford, a nagy piros kutya

Los Angeles – Játékfilmet kap Clifford, a nagy piros kutya, melynek kalandjait korábban animációs sorozatban élvezhették a gyerekek a televízióban.

A megfilmesítés jogait tavaly megszerző Paramount stúdió tervei szerint a Clifford-film részben élőszereplős, részben animációs produkció lesz.

A mozis feldolgozást az Alvin és a mókusok című családi filmet is jegyző Walt Becker rendezi – osztotta meg értesülését hétfőn a The Hollywood Reporter.

Clifford, a nagy piros kutya Noeman Bridwell 1963-tól kiadott gyerekkönyveiből került a tévéképernyőre. A történetekben a másfél méter magas piros kutya és gazdája, Emily Elizabeth kalandjait ismerhette meg a közönség. A kislány még kölyökkutyaként kapta Cliffordot, aki aztán olyan nagyra nőtt, hogy miatta a családnak a nagyvárosból egy vidéki házba kellett költöznie.

A játékfilm forgatókönyvén először Justin Malen dolgozott, az eddig elkészült anyagot most Ellen Rapoport írja át.

A 49 éves Becker több sikert ért el az élőszereplős-animációs hibridfilmek rendezőjeként. Az Alvin-mozi 234 millió dolláros jegybevételt ért el világszerte, de jól szerepelt a Vén csontok című filmje, amit John Travoltával és Robin Williamsszel forgatott, valamint ő rendezte az Én és én meg a tehén című vígjátékot is.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés