Japán milliárdos lesz az első turista, aki Hold körüli utazásra indul

Juszaku Mezava
Juszaku Mezava - © Fotó: AFP / David McNew
USA – Elon Musk cége, a SpaceX nyilvánosságra hozta az első olyan magánutas kilétét, akit Hold körüli útra visznek majd. A hírt a SpaceX kaliforniai főhadiszállásán jelentették be kedden.

Juszaku Mezava japán milliárdos lesz az első magánutas, akit Hold körüli utazásra indítanak. A 42 éves divatcézárt a tervek szerint 2023-ban vinnék fel egy olyan rakétával, amely egyelőre még fejlesztés alatt áll – írja a BBC. Ha összejön a misszió, ez lesz az első olyan alkalom 1972 óta, hogy ember indul Hold-utazásra. Elon Musk cégvezető azonban figyelmeztetett: „nem jelenthető ki 100 százalékos bizonyossággal, hogy eljutunk a repülésig.”

A SpaceX a Big Falcon Rocketet (BFR) használja majd a küldetéshez. A BFR-t Musk 2016-ban leplezte le, ám még sosem szállt fel, csupán néhány technikai adat ismert róla: például a 118 méteres magassága és a 9 méteres átmérője. Mezava nem fog landolni a Holdon, egyből visszatér majd, miután megkerüli az égitestet.

Mezava egyébként a művészetek megszállottja, tervei szerint 6-8 művészt hívna el magával az útra. Azt szeretné, ha mindegyikük alkotna valamit, miután megérkeznek a Földre.

A CNN cikke szerint az ügy anyagi részleteit nem hozták nyilvánosságra, így az sem derült ki, hogy a japán üzletember mennyit fizet a várhatóan közel egyhetes kirándulásért.

Forrás: BBC, CNN