Januártól emelkedhetnek a lakbérek

Januártól emelkedhetnek a lakbérek
© AFP PHOTO / TOBIAS SCHWARZ
Debrecen – A piaci lakásbérleti díjak növekedésével indokolják az intézkedést.

Nagymértékű emelkedést mutatnak az elmúlt néhány hónapban a lakások bérleti díjai, főleg Budapesten és a nagyvárosokban. Az önkormányzati tulajdonú lakásoknál alkalmazott lakbérek – különösen az úgynevezett régi típusú szociális lakbérek esetében – töredékét képezik a valódi piaci bérleti díjaknak. Egyebek mellett ez olvasható abban az előterjesztésben, amelyről a csütörtöki közgyűlésen vitáznak majd az önkormányzati képviselők. Az anyag szerint jelentős különbség mutatkozik az önkormányzati bérlakások lakbére között is. Az úgynevezett régi típusú szociális lakbérek mértéke még mindig mintegy kétharmada a támogatott piaci lakbéreknek. Ezért az úgynevezett régi típusú szociális lakbérek (a 2001. április 1. előtt kötött szerződések) esetében 3,9 százalékos, míg az úgynevezett támogatott piaci lakbérek (a 2001. április 1. után kötött szerződések) esetén 1,9 százalékos emelésére tesz javaslatot az illetékes főosztályvezető. A közgyűlés a régi típusú szociális lakbéreket és a szolgálati lakások lakbérét augusztus 1-től 5 százalékkal növelte.

HBN–OCs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés