„Az élet változik, de a lényeg nem”

Interjú Jakupcsek Gabriellával
Interjú Jakupcsek Gabriellával - © Fotó: Matey István
Debrecen – Jakupcsek Gabriella a 3. CS.A.K. egy nő?! konferenciára érkezett nemrég, hogy a kerekasztal-beszélgetéseket vezesse, és szokásához híven kérdéseit feltegye. Mi is megragadtuk az alkalmat, hogy őt faggassuk az élet folyton változó dolgairól, a mindennapjairól. Interjú.

A 3. CS.A.K. egy nő?! konferenciára érkezett a népszerű műsorvezető, hogy a kerekasztal-beszélgetéseket vezesse. Mivel már nem készít napi műsort, és a békítő show sem hozott nézettséget, amire felkérték, másképp töltötte ki az életében keletkező hiátust.

Milyen érzésekkel érkeztél Debrecenbe egy olyan, nőknek szóló kerekasztal-beszélgetést vezetni, amely nemrég a mindennapjaid része volt?

Jakupcsek Gabriella: Nekem ez valóban hazai pálya, hiszen úgy a Jakupcsek Showban, mint a Ridikülben – majdnem hétszáz adás készült – a nőkkel, a női közélettel foglalkoztam. Én azért szeretem ezt a kettőt összekeverni, mert mi nők magánemberekként is a közélet részei vagyunk, mi találkozunk az egészségüggyel, az oktatásüggyel, mindazzal, ami a hétköznapokat jelenti, így ez egy kimeríthetetlen téma. Sokszor kérdezték tőlem, meddig lehet egy napi talkshow-t csinálni. Mindig az a lényeg, ki vezeti, ki beszélget, mert a témák ugyanazok, ugyanazokat a kérdéseket kell megoldani, csak az élet változik körülöttünk. Amikor megkaptam ezt a felkérést Porkoláb Gyöngyitől, halál boldog voltam, mert más emberekkel, más vendégekkel, de ugyanazokról a dolgokról tudunk beszélni. Ahogy telik az idő, az anyaság kérdéséről vagy a vállalkozások oldaláról is más-más szempontok alapján tudunk nyilatkozni. Ezekre mindig vissza kell térni. Én sok-sok kérdéssel készültem erre a rendezvényre, nagyon komoly anyagot állítottunk össze. Szeretem a beszélgetéseket kidolgozni, van egy váz, és annak függvényében, hogy a vendégeim melyik kérdésekben érintettebbek, arra viszem inkább a beszélgetést.

Példamutató, hiteles, magabiztos egyéniségként sokan kíváncsiak a véleményedre. Ez ösztönző vagy esetleg frusztráló, amikor kiállsz eléjük?

Jakupcsek Gabriella: Én ugyanazokat a hétköznapokat élem, mint ők. Azért szeretek ezekről a kérdésekről beszélni, mert nyilván lesznek tanácsaim, de inkább kérdéseim. Ugyanúgy megfogalmazom magam számára azokat a dilemmákat, hogy a mi szerepeink, funkcióink a családon belül hogyan változnak, s egy család, a társadalom hogyan változik körülöttünk. Ha tudok, adok tanácsot; vagyis a tapasztalataimat bedobom a köztudatba, és aki tudja, használja.

Talán mondhatjuk, újrakezdő vagy, hiszen elvesztettél egy műsort, de született helyette például egy könyv Megúszhatatlan címmel. Mit foglal össze ez az írás?

Jakupcsek Gabriella: Ez egy szemlélődő könyv, benne van az én összes tapasztalatom. Hiszek abban, hogy vannak olyan értékek, amelyek nem változnak, azért, mert máshogy élünk és máshogy kommunikálunk. Vannak dolgok, amikhez vissza kell térni. Nyilvánvalóan ebben a hagyományok is benne vannak, bár én magam egy nagyon nyitott nőnek találom. Hiszek abban, hogy ha nincs megfelelő értékrended, akkor nem tudsz haladni. Ez a könyv arról szól, hogy a hétköznapi értékrendet próbálom felállítani.

Vannak bizonyos kérdések, amiket ha nem teszel fel magadnak, akkor az élet fogja veled feltetetni, ezért „megúszhatatlan”.

Ez nem egy női könyv! Bizonyos dolgokat mi, emberek fontos, hogy átgondoljunk: ha nekem, mint embernek a világot tovább kell adni a gyerekeimnek, én milyen értékeket fogok átadni. Ebben benne vannak az emberi párkapcsolatok, a munkához, a politikához, az étrendhez, a főzéshez való viszony. Egyfajta kultúra, folyamat. Valaminek a nyitánya, amiben benne van a 25 év nagyon sok interjúja, megannyi tanulságával, gondolatával. Biztos, hogy folytatódik majd egy következő kötetben. Szinte meg is lepett a fogadtatása, mert dübörög, szívesen, szeretettel nézik. Épp a Ridikül utáni hiátust töltötte ki: nekem annyi mondandóm van, hogy ha nem ott, akkor itt „megfestem”, hiszen nem a televízió az egyetlen megnyilvánulási formám. Bár nagyon szeretem a tévét, és a legnagyobb gyakorlatom talán abban van, de a könyvírás alkalom volt arra, hogy elmélyüljek bizonyos dolgokban. Kicsit terápiajellegű volt az írás, mert mégiscsak egy bölcsész vagyok, aki az elmúlt években inkább beszél, mint ír. Annyira belejöttem, hogy csak a kiadó szabott határt végül. De folytatom majd!

j2

Fotó: Matey István

A közösségi oldal is új az életedben, de pillanatok alatt elérted az 50 ezer követőt… Mi indokolta a „csatlakozást”?

Jakupcsek Gabriella: A közösségépítés. Én nem magáncélra használom a Facebookot. Addig nem is volt ilyen oldalam, amíg a Ridikült készítettem, céltudatosan, hiszen én úgy gondoltam, hogy ameddig ott ülök abban a szobában (és én az a fajta műsorvezető vagyok, aki beleteszi a saját dolgait egy beszélgetésbe), addig nincs értelme a közösségi oldalon közölni a gondolataimat. A barátságaimat pedig személyesnek tartom. A rajongói oldal létrehozása egyfajta szemléletformálás miatt fontos; egyrészt tudjanak rólam, tudjanak az országban történő fontos eseményekről, amiket én is képviselek, ahová érdemes azokat a közösségeket meghívni, amelyek hasonlóan gondolkodnak. Ez a debreceni konferencia is egy ilyen fontos dolog.

Az életmódról és a sportról is fontosnak tartod a közlést…

Jakupcsek Gabriella: A sport az egy lényeges dolog. Sokat köszönhetek annak, hogy engem erre megtanítottak, s általa a jó időbeosztásra, a küzdeni tudásra. Sőt, a vereségek elviselése kizárólag a sportban tanulható meg, s az, hogy mikor van egy mérkőzésnek vége, és hogyan kezdődik a következő felkészülési szakasz.

Már nem a napi műsorkészítésről szól az életed. Az adódó hiátust hogyan sikerült feltöltened?

Jakupcsek Gabriella: Nagyon nehéz volt. Egyrészt nagyon belebetegedtem, megviselt, másrészt nagyon nehéz volt leállni a napi adásról, hiszen világéletemben készítettem.

25 éve szinte a rádióműsortól a talkshow-n át a kvízig mindig így volt. Amikor a „napiságról” leálltam, és rájöttem, hogy magam választhatok azon dolgok közül, amikre időt szánok, amiket kidolgozok, visszajött a legjobb bölcsészkari időszaka az életemnek. Hogy úgy tudok valamibe belefeledkezni, hogy megszülessen például egy ilyen könyv. Én írom meg, én gondolom át, én vállalom érte a felelősséget. Van most időm olyan dolgokra több energiát fordítani, amik valahol eddig is ott voltak az életemben. Elmélyültebb lettem, és ez nagyon jó.

A beszélgetős műsorban árultad el, hogy önálló műsorban gondolkodsz…

Jakupcsek Gabriella: Nem erről van szó, elmúlt az az időszak, hogy én vagy bárki gondolkodhat műsorban. „Programingban” gondolkodnak velünk, ez nagyon nagy különbség. Egy csatorna imidzsét próbálják meghatározni. Az az időszak elmúlt, hogy műsorvezetőre keressenek műsort. Fordítva: műsorhoz keresnek műsorvezetőt, és műsortípusok vannak. Három-négyfajta műsor megy az összes televízióban. Inkább egy műsortípus megtalálása a nehéz feladat, pedig ennek látnám értelmét.

Olyan fogalom, hogy televíziós, ma már nincs. Feladatok vannak, és ezekre alkalmanként felkérhetnek embereket. Az ember azt próbálja meg befolyásolni, hogy őt olyan feladatra kérjék fel, amihez ért is.

Egyébként a műsorokat illetően olyan kísérletezés folyik, hogy ha egy műsor 5-10 adás után megbukik, az már nem bukás, hanem egy rossz programing döntés… Éppen nem azt akarják akkor a nézők. Elég sokan próbálnak beszivárogni a médiába, ám a nagyobb jelentőségű műsorokban nincs utánpótlás továbbra sem. Ettől én nagyon szomorú vagyok. Hosszú évek óta tanítok egyetemen, és szomorúan látom, hogy általában véve kommunikációban túlképzés van, de specializáció nincs. A „speckoll”, amit mi még annak idején megkaptunk a bölcsészkaron, az nem egy csacsiság, mert ma már specializálódni kell! Általában tévés már nincs, speciális feladatok vannak. Én szívesebben látnék szakképzett, tehetséges embereket, akár más színüket megmutatva is, de ilyen értelemben nem kapnak lehetőséget a kísérletezésre.

Sokszor hangsúlyozod, hogy napi néhány ölelés csodát tesz. Ezt hogy is értsük?

Jakupcsek Gabriella: Ez egy nagyon fura dolog, de azt látom, hogy a fizikai közelségnek van egy elképesztő mentális hatása. Nagyon nehéz megérinteni egy embert, van, aki ezt pontosan tudja. Ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni, vagy egy nagy elhatározás kell, vagy a szeretet: azt várod, hogy belőled jöjjön, vagy azt, hogy majd ha belőle jön ez, akkor megölelem. Tény, hogy a kommunikáció nagyon más lesz, ha úgy indítok, hogy valakit magamhoz tudok ölelni, onnantól a második mondat máshogy fog elkezdődni. Miután egy olyan időszakot élünk, hogy sokkal inkább a negatív energiák működnek, ezért én borzasztó nagy felelősségét érzem annak, hogy ez mondjuk a médiából hogy jön le. Ha az egyéb szórakoztató műsorokban nincsen emóció, akkor a közutakon sem lesz, és az iskolában sem lesz, és ha az emóciót nem tanulja meg egy gyerek, akkor sok mindenből ki fog maradni. Én ezt a televíziónál elkezdeném. De ehhez formátum kell, olyan műsor, amelyben helye van az érzéseknek.

j3

Fotó: Matey István

Van erre most esély a tévében?

Jakupcsek Gabriella: Nem nagyon! (nevet). Kimondom: nincs. Nincs, mert más pörgésben van az, aki televíziót néz. Minden áron szórakozni akar, és másokon nevetni. Nem a saját életén elgondolkozni, nem akar érzelmeket, nem akar felismeréseket. Hátradől a fotelben, s szolgálják ki, ami a csövön kifér.

Most ez a világ van, eldobható telefon és tejeszacskó, tessék engem kiszolgálni! Rossz hírem van: nem lesz boldog minden perce, mert annak nagyon nehéz megfelelni, akinek nem tudjuk, mi az igénye.

Huszonéves fiaid, és egy majdnem 9 éves kislányod van. Gondolkodtál már a nagymamaságon?

Jakupcsek Gabriella: Az én anyukám ebben a korban már az volt, s én is boldog lennék, hiszen akkor Emmának lenne korban közeli unokatestvére. Másrészt én még egy kisgyerekes anyuka vagyok! A második életemet élem, hogy így mondjam. Már felneveltem kettőt, ahol én már társ vagyok, és elkezdtem egy új, kisgyerekes anyuka létet, és pontosan azt csinálom, amit a mostani harmincas, negyvenesek, akik most az elsőnél tartanak.

Ugyanúgy dilemma például, hogy kapjon-e okostelefont, tabletet a lányod?

Jakupcsek Gabriella: Hogyne. Sőt, nagyobb tán. Mert a fiúk együtt nőttek fel az internettel, és az egy fokozatos dolog volt, ők valóban felhasználói annak, nem pedig függői. Nekik munkaeszköz. De a kisgyerekek már szórakoztató cikként használják, és ez innentől kezdve veszélyes.

– Barak Beáta –


Hogyan válaszoljunk jól a gyereknek?

Kislánya rengeteg telefonbeszélgetését végighallgatja különféle témákról, és természetesen felteszi a maga kérdéseit, amelyek sokszor megdöbbentően elgondolkodtatóak. Egy ilyen alkalommal merült fel a könyv alap­ötlete: hogyan válaszoljuk meg a gyerekeink kérdéseit, amit olyankor mi magunk is nehezen értünk az életből? A Megúszhatatlan című könyvben, ami beszélgetésre hívó, elgondolkodtató kötetnek készült, szó esik mindenről, ami számára fontos, értékes, ami mellett érdemes kiállni, így a gyerekkori internethasználatról és annak buktatóiról, a női lét nagy kérdéseiről, a kudarcok és a hírnév kezeléséről vagy épp gyermekkori emlékeiről. Olvashatunk mindarról, ami vele, körülötte és a nagyvilágban zajlik. Mindarról, amit anyaként, nőként, a hivatását alázattal és maximalizmussal végző emberként történik vele.








hirdetés