Új idegenforgalmi tervek Bogácson

Bogácsnak kitűnő adottságai vannak ahhoz, hogy turisztikai célpontá váljon, és ezt az elmúlt években egyre jobban használták ki.

Javítani azonban mindent lehet, ezért az idén az idegenforgalmi látványosságok és programok bővítését, a helyben nyújtott szolgáltatások színvonalának emelését tervezik. Az önkormányzat célja ugyanis nem lehet más, hogy minél több turistát Bogácsra vonzani, és őket huzamosabb ideig itt tartani.

Megújuló propaganda

Verhóczki Sándor, Bogács polgármestere érdeklődésünkre elmondta: az elmúlt év mindenképpen sikeres volt a település életében. Igaz, a gyógyfürdő és a strand forgalmát befolyásolta a vártnál rosszabb időjárás, ám a többi program valóban közönségcsalogatónak bizonyult.

Különösen sikeresnek tekinthető a pincesor fejlesztése, amely tavaly már egyre több eseménynek adott otthont.

Az elmúlt évi, tavasztól őszig tartó programsorozat, amelynek keretében nem múlt el hónap nagyobb rendezvény nélkül, jelenti az idei tervek kiindulópontját, ám mindezt bővíteni szeretnék. Most készítik a terveket és a már jól bevált és népszerűnek bizonyult események mellé újakat is szeretnének „csatasorba” állítani.

Ami már most biztos, megújítják a település reklám és marketing tevékenységét. Fali- és kártyanaptárakat készítettek és nagy hangsúlyt helyeznek az éves programsorozatot bemutató műsorfüzet elkészítésére. Új, többnyelvű ismertető készült a településről, amelyeket elsősorban a külföldi vendégek idecsábítására használnak majd. Ugyanezt a célt szolgálja a már elkészült 13 perces DVD-film is.

Sokáig maradjanak

A településen és a fürdőben folyamatosan végeznek kisebb-nagyobb fejlesztéseket, csinosításokat. Ezek célja az, hogy az ideérkező vendég mindél több időt töltsön Bogácson, és ehhez valóban komfortos körülményeket kell teremteni. Felvetődött többek között, hogy a strandon meg lehetne teremteni az esti fürdőzés lehetőségét, illetve be lehetne szerezni egy Lokomobilt, azaz gumikerekű vonatszerelvényt, amely nemcsak Bogács, hanem a környék nevezetességeit is bemutathatná az érdeklődőknek.

HSz








hirdetés