Izraeli nagykövet: Áder látogatása hozzájárult a magyar-izraeli kapcsolatok fejlődéséhez

Budapest, 2012. július 25., szerda (MTI) – Nagymértékben hozzájárult a két ország közötti kapcsolatok erősítéséhez Áder János köztársasági elnök izraeli látogatása – mondta Ilan Mor budapesti izraeli nagykövet szerdán az MTI-nek.

A diplomata úgy nyilatkozott, nagyon sikeres volt az államfő látogatása, Izraelben egy baráti ország elnökeként, “Izrael barátjaként” fogadták.

Áder János Izraelben találkozott a zsidó állam vezetőivel, Simon Peresz államfővel és Benjámin Netanjahu kormányfővel, akiket meghívott Budapestre.

A nagykövet hangsúlyozta: a látogatás alkalmával is világossá vált, hogy az antiszemitizmus elleni harc mindkét országnak nagyon fontos. “Áder János nagyon fontos időben látogatott el Izraelbe, hiszen együtt ünnepelhettük Raoul Wallenberg egykori svéd diplomata születésének 100. évfordulóját” – hangsúlyozta Ilan Mor. Megjegyezte: az embermentő emlékére rendezett ünnepségen, a kneszetben a magyar államfő igen jó beszédet mondott, megtalálta “a megfelelő szavakat”.

A nagykövet arról is beszélt, hogy Izrael figyelemmel kíséri a világon történt antiszemita megnyilvánulásokat, így a magyarországiakat is. Emellett Izrael a kormány reakcióit, az antiszemitizmus ellen folytatott küzdelmet is követi – tette hozzá.

Ilan Mor sajnálatosnak nevezte, hogy a magyar parlamentbe bekerült szélsőjobboldali párt minden lehetőséget megragad, hogy Izrael és a zsidók ellen beszéljen, és támogassa Iránt.

A nagykövet szerint a magyar hatóságok mindent megtesznek, hogy vádat emeljenek Csatáry László ellen, ha ez indokolt, márpedig a diplomata szerint egyértelműen ez a helyzet. Ha bűnösnek találják, meg kell kapnia a megérdemelt büntetését – vélekedett a nagykövet.

A diplomata a kaposvári zsidó temetőben történt sírrongálásokkal kapcsolatban üdvözölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a zéró tolerancia elvét hangsúlyozta az antiszemita megnyilvánulásokkal szemben.

MTI