Ízes étkek mellett több ezer lóerő

A veterán járművek voltak a főszerepben
A veterán járművek voltak a főszerepben - © Fotó: magánarchívum
Folyás – A népi ételek és a veterán járművek kedvelői találkoztak Folyáson.

Másodjára adott otthont a Folyás településen lévő Templom-tó a XI. Nemzetközi Ikarus, Csepel, Rába és Veteránjármű-találkozónak. Az idén Magyar Sándor polgármester felajánlotta a települése együttműködését a szervezőknek és kezdeményezte, hogy a veteránjármű-találkozót egészítsék ki gasztrofesztivállal, valamint kirakodóvásárral.

Portékák és járművek

Folyási GasztroFeszt és Nemzetközi Ikarus, Csepel, Rába és Veteránjármű-találkozó néven szeptember elsején tartották meg a rendezvényt. A folyási Templom-tóhoz már az eseményt megelőző napon érkeztek a kiállításra szánt járművek. Másnap reggelre megtelt „élettel” a kis 330 lakosú falu. A veterán járművek a Templom-tó mellett kaptak helyet, míg a tóval szemben lévő utcán a kézműves és helyi termékek vásárának árusai mutatták be portékáikat. A rendezvényre 170 veterán jármű és több mint kétezer vendég látogatott el.

Az önkormányzat közösségi téren ünnepélyes megnyitóval kezdődött a rendezvény. Magyar Sándor polgármester köszöntötte a vendégeket a veterántalálkozó fő szervezőinek, Tildy Tibor, Lengyel János, Béke Antal és Kövér Márton nevében is.

Ezt követően dr. Tiba István országgyűlési képviselő, majd Bulcsu László, a megyei közgyűlés alelnöke mondott köszöntőt. A megnyitót Maga László esperes, címzetes kanonok áldása és egy rövid imádság zárta.

Műsorok sokasága

A látogatóknak egész napos elfoglaltságot biztosítottak a rendezők. A veterán járművek kiállítása mellett a gyermekeket ugrálóvár, trambulin, sétavonatozás, lovas hintózás és lovaglási lehetőség várta. A Templom-tó és a közösségi tér közötti 400 méteres útszakaszon a vásározók sátrai és a főzőverseny résztvevői kaptak helyet. A közösségi tér színpadán Újszentmargita, Újtikos, Görbeháza és Hajdúnánás kulturális csoportjai adtak színvonalas műsort. 14 órától pedig a veterán járművek felvonulásában gyönyörködhettek a résztvevők. A rendezvény ideje alatt lehetőség volt utazni a nosztalgia-buszjáratokon. A délutáni programot Béke Antal bemutatója zárta, aki egy általa épített több száz lóerős veterán Rába kamionnal tartott bemutatót.

HBN