Itthon is győzelem: ahogy illik…

Debrecen – A DVSC-TEVA 9–1-es összesítéssel nyerte meg a labdarúgó Magyar Kupát.  DVSC-TEVA - Honvéd 2. félidő 2008.06.04.   

A Magyar Kupa döntőjére gyűlt össze mintegy 6000 szurkoló szerdán kora este az Oláh Gábor utcai stadionban: nem izgulni, ünnepelni jött a nép, hiszen a finálé első meccsén elért 7–0-ás debreceni siker után a rivális Honvédnak nem lehettek vérmes reményei a Loki ellen – már a meccs előtt biztos volt, hogy a Debrecen történetének harmadik kupagyőzelmét aratja.


Fordítottak

Komoly tét tehát nem volt, ehhez képest a csapatok egész tisztességes mérkőzést játszottak: mindkét gárda csipkedte magát, olyannyira, hogy a Honvéd az első félidő végén egy szöglet után vezetést is szerzett Filó révén.

Nem oda Buda, meg Kispest se! – gondolhatták a debreceni srácok, mert az első félidő színes könnyelműsége után komolyabban folytatták a második játékrészben. Ez egy ideig csak kihagyott helyzetekben mutatkozott meg, ám az utolsó negyedóra nyitányán két perc alatt fordított a Loki, helyi szívvel állíthatjuk: helyreállt a világ rendje.

Szép támadások végén előbb Czvitkovics, majd Leandro volt eredményes a 16-oson belülről, így 2–1-re nyert a DVSC a visszavágón (az összesítésben 9–1 lett a Loki javára), mégsem állíthatjuk, hogy a szerdai cívisvárosi találkozó hősei (főszereplői) a hazai gólszerzők voltak.

Nem bizony, inkább másik két játékos: az idény legjobb debreceni futballistájának választott, tényleg igazán szerethető Kerekes Zsombornak (a jutalma az immár hagyományos Zilahi-díj lett), és a legvégén sérülten, bicegve becserélt Sándor Tamásnak (aki először lett a DVSC-vel kupagyőztes) tapsolt a nép, jogosan. Zsombi is, Tobe is közönségkedvenc, nem véletlenül: sokat tettek a csapatért, még akkor is, amikor sokan nem hittek bennük…

Happy end

Amennyiben a főszereplőktől elkanyarodunk a happy end felé, akkor a díjátadásról kell szólnunk: a kupát Kósa Lajos polgármestertől Sándor Tamás vette át, aztán volt konfetti, taps, meg ami ilyenkor dukál. A szilárd tények pedig a következők: 2008-ban a DVSC-TEVA nyerte a Magyar Kupát a Honvéd ellen, két mérkőzésen, 9–1-es gólkülönbséggel. Erre tényleg rá lehet erőszakolni, hogy a továbbiakban no comment…

Mesterszemmel
Herczeg András: – Nehezen indult ez a mérkőzés, de szerencsére sikerült megfordítani, így kettős győzelemmel, vitathatatlanul megérdemelten hódítottuk el a kupát.

Magyar Kupa-döntô, visszavágó: DVSC–TEVABudapest Honvéd 2–1 (0–1).

Debrecen, 6000 nézô, vezette: Vad II. Debrecen: Balogh – Bernáth, Szatmári, Bíró, Takács Z. – Dombi (Huszák, a szünetben), Leandro, Kiss Z., Czvitkovics – Kerekes, Bogdanovics (Rudolf, 65.). Klubmenedzser: Herczeg András. Budapest Honvéd: Borel – Vincze Z., Filó, Szmiljanics, Bojtor – Koós, (Abass, 54.), Pomper, Bárányos, Diego – Abraham, Hercegfalvi (Zsolnai, 70.). Mb. edző: Borgulya István. Gólszerzôk: Czvitkovics (74.), Leandro (76.), illetve Filó (39.). Sárga lap: Bernáth (54.), illetve Pomper (30.), Bárányos (68.). Kupagyôztes: a DVSC-TEVA kettôs gyôzelemmel, 9–1-es összesítéssel.

Kapcsolódó cikkek:

  • Kupagyőztesek!
    1902 óta íródó történetének harmadik Magyar Kupa-győzelmét szerezte meg a DVSC-TEVA labdarúgócsapata szerdán, miután a Kispesten elért 7–0-ás sikert követően a debreceni visszavágón Czvitkovics és Leandro góljaival 2–1-re nyert a Honvéd ellen.   
  • Nem szentek, de nem is bűnözők
    A szombati DVSC-Teva–Újpest bajnoki labdarúgó mérkőzés előtt, 15 perces csenddel tüntettek a debreceni szurkolók a rendőri brutalitás ellen. Az okokat keresve szólaltattuk meg Pethe Tamást, a Loki Szurkolók Egyesületének egyik alelnökét.
  • loki.haon.hu

– Tóth Csaba –



További hírek a haon-sportoldal kategóriából

Sporthírek