Ittas volt a zsombói halálos baleset okozója

Beismerte az éjszakai baleset egyik túlélője, hogy ő vezette az autót, amely csütörtök késő este Zsombó határában fának csapódott és a benne utazó egyik ember meghalt.

A nőről a kórházban kiderült, hogy ivott, mielőtt autóba ült, valószínűleg ezért tagadta le először, hogy ő vezetett.

Az autó Zsombó irányából nagy sebességgel haladt Kiskundorozsma felé, amikor egy enyhe balra ívelő kanyarban a sofőr elveszítette az uralmát a kocsi felett és sodródni kezdett. Többször megpördült és fának ütközött. A baleset következtében egy ember – egy 39 éves szegedi férfi – a helyszínen meghalt, míg ketten könnyebben sérültek meg. A túlélők először azt mondták a rendőröknek, hogy a meghalt férfi vezette az autót, de a helyszínelő rendőrök a nyomokból látták, hogy a baleset másképp történhetett. Végül reggelre módosította az egyik túlélő a vallomását.

Az 53 éves szegedi nő elmondta a rendőröknek, hogy ő vezette az autót és a vérvizsgálaton az is kiderült, hogy ittas volt – tájékoztatta a független Hírügynökséget Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A Szegedi Rendőrkapitányság halált okozó ittas járművezetés miatt indított büntetőeljárást, a nő vezetői engedélyét elvették.