Itt a vége: szerdán eldől, meglesz-e a hetedik hely a Balmaznak

Itt a vége: szerdán eldől, meglesz-e a hetedik hely a Balmaznak
© Fotó: Matey István
Balmazújváros – Hazai pályán, a Komló ellen zárja a K&H férfi kézilabda liga 2015/16-os idényét az Újváros.

Az utolsó mérkőzésére készül a Balmazújváros csapata: szerdán 18 órától a Kőnig Rendezvényközpontba látogat a Komló együttese. Sokáig vezette az alsóházi küzdelmeket az Újváros, csak a legutóbbi, 13. fordulóban csúszott vissza a nyolcadik helyre Füzesi Ferenc alakulata. Van még esély azonban a hetedik pozíció megcsípésére, ugyanis az Orosházának és a hajdú-bihariaknak is egyaránt 23-23 pontjuk van a záró kör előtt, igaz, a hátuk mögé is érdemes lesz nézegetni, ugyanis a Mezőkövesd 22 egységgel a kilencedik.

Nyerni kell!

Április 30-án, Komlón 24–17-re nyert a Balmaz, mely ezúttal is egyértelműen győzelemre készül. – A tét nem kicsi, ugyanis ha sikerrel járunk, úgy meglehet a hetedik hely, legrosszabb esetben viszont még kilencedikként is zárhatunk. Igaz, nem teljesen a mi kezünkben van a sorsunk, de mindent meg fogunk tenni. Az utóbbi két meccsünk nem sikerült jól, gyengén játszottunk, leblokkolt a csapat, sem a védekezés, sem a támadás nem ment. Nagyon hosszú volt ez a szezon, nem is nagyon emlékszem olyanra, hogy augusztusban elkezdtük, és júniusban még játszunk. Fizikálisan bírjuk, azonban fejben már elfáradtunk. Viszont eltökéltek vagyunk, az utolsó derbire még össze kell kapni magunkat, a fantasztikus közönségünk megérdemli, hogy diadallal búcsúzzunk tőlük, illetve mi is pozitív élménnyel akarjuk lezárni a bajnokságot – mondta el érdeklődésünkre Korsós Ádám, a Balmazújváros irányítója, akitől megtudtuk, még lesz egy levezető hetük, június 8-án, az utolsó edzést követően pedig megkezdik jól megérdemelt pihenőjüket.

Az utolsó, 14. forduló összes találkozóját szerdán 18 órától tartják. Az Orosháza Gyöngyösre látogat, míg a Mezőkövesd a Ceglédet fogadja.

HBN


Az alsóház állása

7. Orosházi FKSE 13 7 2 4 336–323 23
8. Balmazújváros KK 13 5 3 5 315–322 23
9. Mezőkövesdi KC 13 7 4 2 322–309 22
10. B. Braun Gyöngyös 13 5 2 6 345–325 20
11. Komló 13 4 1 8 329–354 20
12. Ceglédi KKSE 12 5 2 5 336–327 17
13. PLER Budapest 13 6 1 6 330–345 14
14. Eger Eszterházy SZSE 12 4 1 7 297–305 11









hirdetés