Itt a nyár, dübörög a fesztivál!

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: unideb.hu
Debrecen – Tűzgyújtás gyufa és szikra nélkül, óriás szappanbuborék és pszichológiai tanácsadás is lesz az egyetem standjainál az idei Campus Fesztiválon.

Tavaly több mint hatvanezren voltak kíváncsiak Kelet-Magyarország legnagyobb nyári rendezvényére, az idén áprilisban Artisjus-díjjal kitüntetett Campus Fesztiválra. Az év legpörgősebb debreceni közösségi eseménye a Nagyerdei Stadion környezetében, húsz hektáron több mint tíz színpaddal várja a fesztiválozókat július 23-27. között, melyek programkínálatában a zene mellett a színház, a mozi, a sport, a humor, a képzőművészet, a költészet, a gasztronómia, a Debreceni Egyetemnek köszönhetően pedig a tudomány is megjelenik.

A Debreceni Egyetem sátrában a Campus minden napján lesznek érdekes, izgalmas, látványos és elgondolkodtató attrakciók: a fizikusoknál lehet például nem-newtoni folyadékban „taposni”, óriás szappanbuborékot készíteni vagy szívószállal krumpliba döfni, míg a kémikusok tüzet gyújtanak szikra és gyufa nélkül, sőt elégetik a jégkockát is!

A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központjának munkatársainál pszichológiai teszteket tölthetnek ki a fesztiválozók (étkezési zavar, stressz, önbizalom, párkapcsolat, drog, alkohol témákban), amit szakemberek elemeznek ki, és velük beszélgethetnek, tőlük tanácsokat is kérhetnek a fiatalok. De lesz kreatív ajándékkészítés, gyöngyfűzés, arcfestés, és még a braille gépet is ki lehet próbálni. Az egyetemi egészségügyi bizottságnak köszönhetően minden nap dietetikus segíti táplálkozási tanácsokkal az érdeklődőket.

A bölcsészek színpadi előadásokkal színesítik majd az egyetemi sátor programját, a néprajzos hallgatók pedig a magyar fűszerológiába is bevezetik a kíváncsi fesztiválozókat. A Technológia és Tudástranszfer Központ játékokkal, kvízekkel kalauzol el a védjegyek és a szellemitulajdon-védelem területére.

Mindezen felül az egyetemi sajtóiroda munkatársai videó-tudósításokat is készítenek a Campus Fesztiválról, amelyek az egyetemi youtube csatornákon lesznek elérhetőek.

unideb.hu