Iszlám Állam – Számos koszovói nő is csatlakozott a terrorszervezethez

Belgrád/Pristina – Egyre több koszovói nő harcol Irakban és Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet soraiban – közölte szerdán értesülését a Zeri című pristinai napilap a honlapján.

A lap információi szerint több mint negyven nő utazott már a közel-keleti harcok színhelyére, a legtöbben férjüket követték. Vannak, akiknek a férje életét vesztette a harcokban, ők mégsem tértek haza, hanem folytatják tevékenységüket. Szakértők szerint egyedülálló koszovói nőt csak elvétve találni a félkatonai szervezetek soraiban.

Feltételezések szerint a kilátástalanság, a csalódottság és a magas munkanélküliségi arány a legfőbb oka annak, hogy egyre többen csatlakoztak valamilyen külföldi katonai vagy félkatonai szervezethet. A hivatalos adatok szerint az Iszlám Államhoz eddig legalább 300 koszovói csatlakozott, 120-an pedig már vissza is tértek országukba.

A koszovói parlament tavaly fogadta el a külföldi fegyveres konfliktusokban való részvételt tiltó törvényt, amely büntethetővé teszi a Szíriában és Irakban az IÁ soraiban folytatott harcot.

– MTI –








hirdetés