– Idén rendezzük meg először a Galiba Gyemekfesztivált, melyre elő karneválként is tekinthetünk. A családi rendezvényen mindenki részese lehet a virágkarneválnak, hiszen a virágokkal feldíszített kézikocsi 19-én vonulnak fel, a legszebbek pedig a 20-i virágkarneváli menet tagjai lesznek. A fesztiválra 15-ig lehet jelentkezni – mondta Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. programigazgatója, a pénteken tartott sajtótájékoztatón.
Dr. Cs.Tóth János, a Főnix ügyvezetője hozzátette: A huszadikán felvonuló virágkocsik menete megváltozik, s az Egyetem sugárút helyett a hűvösebb Simonyi úton lehet megtekinteni. A zsűri neves művészekből és sportolókból áll össze; a bíráló lesz például Shell Judit és Risztov Éva.
A programsorozathoz kapcsolódva augusztus 16-ától ismét a Déri Múzeumban lesz megtekinthető a Munkácsy trilógia két darabja, illetve a „Sirató asszonyok a keresztfánál” című alkotása.
Zenei programokban sem lesz hiány: fellép többek között Szentpéteri Csilla, Kasza Tibi, Kocsis Tibi és az Első Emelet.