Ismét van juhászképzés az egyetemen

Ismét van juhászképzés az egyetemen
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Kibővített tematikával, második alkalommal indult juhos gazda képzés a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon.

Biológiai alapokkal, általános állattenyésztési ismeretekkel kezdték meg tanulmányaikat szeptember 17-én, csütörtökön a második alkalommal indult tanfolyam résztvevői a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon.

– Idén tizenöten jelentkeztek a juhászképzésre, ami 17 év után tavaly indult újra az országban. 2014-ben még három felsőoktatási intézmény: a debreceni, a kaposvári és a szegedi egyetem vállalta fel az ágazatban dolgozók oktatását, ebben az évben viszont már kizárólag a Debreceni Egyetem indítja a kurzust – tájékoztatott Komlósi István, a kar dékánja.

Az elméleti oktatás kiterjed a tartástechnológiára, az állategészségügyre, a tenyésztési- és nevelés-szaporítási ismeretekre, mindezeken túl pedig a világ, illetve Európa juhtenyésztéséről is átfogó képet kapnak a hallgatók.

– Szeretnénk külföldi szaktanácsadót is bevonni a képzésbe, aminek időtartama a tavalyi 80-ról ebben az évben 96 órára emelkedik. A gyakorlat aránya nő meg, a legelő-gazdálkodás és a technológia-telepítés is bekerül a tematikába – ismertette Oláh János, a tangazdaság állattenyésztési telepének vezetője.

Az országban 7200 juhtenyészetet tart nyilván a Magyar Juh-és Kecsketenyésztők Szövetsége, mintegy 20-25 ezer ember dolgozik az ágazatban.

– Sajnos még mindig hiányzik a kellő szaktudás a hazai juhágazatban. Az állatok tartására, takarmányozására, a technológiára, a tenyésztési eljárási módszerekre, a fajtahasználatra, az állategészségügyi- és a jogszabályokra is kiterjedő ismeretek egyaránt elengedhetetlenek a hatékony gazdálkodáshoz. Ez a tanfolyam minderre kiterjed, és megadja a kellő hátteret ahhoz, hogy tudják ötvözni a résztvevők a napi gyakorlattal – véli Hajduk Péter, a Juh és Kecsketenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója.

A képzés hozzájárulhat ahhoz, hogy javuljon a magyar juhágazat pozíciója a világban, közelítsen a tradicionálisnak tekintett, piacvezető országok: Ausztrália, Új-Zéland és Franciaország színvonalához.

– Debreceni Egyetem –








hirdetés