Ismét terjeszkedett a belvíz

Ismét terjeszkedett a belvíz
© Illusztráció: Kovács Péter
Hajdú-Bihar – Erősebb fagyok válthatják az eddigi enyhe napokat; készülni kell erre.

Mindvégig fagy­pont feletti napi középhőmérsékletével és borongós, gyakran csapadékos időjárásával február második dekádja sem hozott változást a tél eddig eltelt részéhez képest. Február középső 10 napján is enyhébbik arcát mutatta még a tél Kelet-Magyarországon.

Vékony hótakaró

Éjszakánként általában ugyan fagyott gyengén, de a kemény hidegek továbbra is elkerülték a térséget. A plusz 1 és mínusz 4°C közötti hajnali minimumok és a plusz 2 és plusz 7°C-os napi csúcsértékek mellett mintegy 1,5–2 fokos pozitív anomáliát mérhettünk napi középértékben a sokévi átlaghoz képest. A kora tavaszias időben nem feltétlenül volt a hőérzetünk is tavaszias, hiszen a napot keveset láthattuk: tíz nap során átlagosan 30-nál kevesebb volt a napfényes órák száma, ráadásul több ízben fordult elő párásság, köd és csapadék.

enyhe-ido-volt-grafika-ekn

Mivel döntően mediterrán légörvények, illetve ezek lassan mozgó frontzónái határozták meg időjárásunkat, a napsütés helyett ezúttal is a felhőknek és a csapadéknak jutott több szerep. Az időszak csapadékösszege 5-20 milliméter között alakult, a Hajdúságban és Biharban hullott a legtöbb, és ezzel együtt ott növekedett számottevően a belvízzel érintett terület nagysága, de másutt sem sokat javult a helyzet.

Egy-két napon belül elolvadt

Ennek oka az eleve telített mélyebb rétegek és a mindössze 0,5-0,8 milliméteres napi párolgás volt. Ismét előfordult szilárd csapadék, de tartós hóréteg sehol sem alakult ki.

Az időszakos 1-4 centiméteres hótakaró nedvességtartalma nem tározódott sokáig a talajon, mivel a hó 1-2 napon belül elolvadt és csak fokozta a nedves, sáros talaj előidézte belvízi- és munkaszervezési problémákat.

Várni a munkákkal

Az enyhe idő miatt esedékes növényvédelmi- és naptár szerint aktuális metszési munkák ütemezésére egyébként sem volt sok lehetősége a gazdáknak.

Az időszak 10 napjából csupán 2-4 volt csapadékmentes, s géppel legfeljebb a laza homoktalajokon fekvő táblákat lehetett megközelíteni. Az előrejelzésekre tekintve azonban főként a metszést nem lett volna érdemes sürgetni, hiszen a valószínűsíthető február végi-március eleji keményebb fagyok hatását ezzel mindenképp előnyösebb megvárni. Érdemes viszont az érzékeny kiskerti növényeket, ahol mód van rá, a kevésbé fagytűrő szubtrópusi gyümölcsöket is takarással védeni, felkészíteni a későn érkező fagyokra.

– Debreceni Egyetem – AKIT DTTI Agrometeorológiai és Agroökológiai Monitoring Központ –