2012.01.9 10:54; Frissítve: 2012.01.9 10:54


Ismét nincs még győzelem

A mérkőzés előtti esélylatolgatások során a legtöbben sima vendéggyőzelmet tippeltek, hiszen a tabella állása alapján borítékolható volt a vendégsiker.

Azonban a DEAC legutóbbi hazai mérkőzésén tetszetős játékkal tette szorossá a Kazincbarcika elleni találkozót, és az elmúlt összecsapásokon már szereplő Nagy Márton beépülésével sáncban és támadásban is jelentősen erősödtek a hajdúságiak.

A sors fintora, hogy ismét első győzelmükért harcoltak az egyetemisták, ugyanis eddigi egyetlen sikerüket, az alapszakaszban, a Nyíregyháza ellen elért sikerüket törölte a versenybizottság a nyírségiek kizárása miatt.

A fővárosiak ellen hazai pályán tehát nem a DEAC volt az esélyes, de ha a MAFC elkövette volna azt hibát, hogy félvállról veszi a meccset és lebecsüli ellenfelét, könnyen előfordulhatott volna, hogy pontot, vagy pontokat veszít Debrecenben.

Nos, a MAFC nem vette félvállról a mérkőzést, és játszmaveszteség nélkül távozott a férfi röplabda NB I 16. fordulójában a decemberi szünet után „szezon eleji” teljesítményt nyújtó egyetemisták pályájáról.

A mérkőzés kísértetiesen hasonlított a Kazincbarcika ellenihez. Az első játékrészt itt is könnyen nyerték a vendégek. Sajnos az első labdamenetek jelentősen befolyásolták a végeredményt, a kezdés után néhány perccel már 6:1-es állást mutatott az eredményjelző a fővárosiak javára. Végül a hajdúságiak ugyanúgy 17 pontig jutottak mint a Barcika elleni kezdőrészben. A második szettben komolyabb ellenállást tanúsítottak a házigazdák, de ez csak a szorosabb pontarányban mutatkozott meg. Érdekes módon ismét 20 pont állt a DEAC neve mellett, hasonló módon a Barcika elleni meccshez. A harmadik játszma volt a legszorosabb. Itt az elején még egy-két ponttal vezettek is a debreceniek, de végül a barcikai találkozóhoz hasonlóan a röplabdázásban előforduló legkisebb különbséggel – két ponttal – a vendégek győztek és érvényesítették a papírformát.

A DEAC legközelebb 13-án (pénteken) Csepelen vendégszerepel, majd 15-én (vasárnap) 18 órától hazai pályán próbálja megszerezni (újabb) első győzelmét a Szolnoki Főiskola együttese ellen.

Felnőtt:

DEAC – MAFC-BME-Mapei 0:3 (-17, -20, -23)

DEAC: Barna Bertalan, Balku Bálint, Leiszt Máté, Nagy Márton, Orosz István, Magyar Tamás. Csere: Gercsák István, Halász Máté, Tóth Dániel. Libero: Szabó Zoltán. Edző: Fodor Antal.

Junior: DEAC – MAFC-BME-Mapei 0:3 (-24, -17, -23)

Cimkék:

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Úszó Eb: Kis Gergő nagy napja volt
Úszás - Ismét egy eseményekben gazdag napon túl – hét magyar úszó rukkolt elő döntőt érő [...] tovább »
FIFA-kongresszus – Blatter: erős és egységes a FIFA
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Ismét erős és egységes a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) [...] tovább »
Monacói Nagydíj – Kiss Pál Tamás második lett a GP3 első futamában
Budapest/Monte-Carlo, 2012. május 25., péntek (MTI) - Kiss Pál Tamás a második helyen végzett, a Forma-1-es [...] tovább »
AEC – Elindult az Afrika-kerülő vitorlásverseny felvezető szakasza
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Kezdetét vette pénteken a magyar szervezésű Afrika-kerülő [...] tovább »
EURO-2012 – Szigorúbb látogatási szabályok az auschwitz-birkenaui múzeumban
Varsó, 2012. május 25., péntek (MTI) - Szigorítja a látogatási szabályokat az auschwitz-birkenaui múzeum a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés