Ismét mindegyik határállomáson közlekedhetnek Magyarország és Románia között a vonatok

Budapest – Befejeződött a romániai vasutas sztrájk, így Magyarország és Románia között már mindegyik határállomáson közlekedhetnek a menetrend szerinti nemzetközi vonatok – közölte a Mávinform szerda este az MTI-vel.

Szerda reggel hét órakor a kürtösi (Curtici) vasúti határállomás illetékese közölte a MÁV helyi képviselőjével, hogy az állomás dolgozói munkabeszüntetést tartanak. Emiatt nem fogadtak és nem is indítottak vonatokat Magyarország felé. Majd Érmihályfalva (Valea Lui Mihai), illetve Nagyszalonta (Salonta) vasutasai is sztrájkba léptek. Kürtös kivételével délelőtt, illetve kora délután újraindult a nemzetközi vonatközlekedés, miután a többi határállomáson lemondták a munkabeszüntetést a román vasutasok.

Este háromnegyed nyolckor a román vasúttársaság (CFR) dolgozói Kürtösnél (Curtici) is befejezték a sztrájkot, ezért megindulhatott a vonatforgalom a Budapest-Szolnok-Békéscsaba vonal lőkösházi határállomásán keresztül is. A román vasúthálózaton viszont még csütörtök reggel is lehetnek kisebb fennakadások, késések – írta a Mávinform.

– MTI –








hirdetés