Ismét megcélozták a dartstáblákat

Ismét megcélozták a dartstáblákat
© Illusztráció: Matey István
Debrecen – A DESOK-ban jött össze a dartsmezőny, Debrecenben dobáltak.

A Steel Felnőtt- és Utánpótlás Nemzeti Bajnokság VI. fordulóját rendezték meg a DESOK Csarnokban a hétvégén. A Magyar Darts Szövetség jóvoltából a Cívis Darts Sportegyesületet érte a megtiszteltetés, hogy 2015 után ismét rendezzen egy fordulót a 2018-as évre meghirdetett Steel Egyéni Nemzeti Bajnokság fordulói közül.

Az ország több pontjáról érkeztek játékosok, hogy Debrecenben mérkőzzenek meg a legtöbb pontot érő első helyért. A szombati napon a magyar darts sport legjobbjai is szerepeltek, a női és férfi mezőnyben egyaránt, akik büszkén képviselik országunkat az elkövetkező WDF Europe Cup 2018 versenyén, amelynek idén Magyarország ad otthont szeptember 25-29. között. Szombaton délelőtt 10 órakor kiemelkedő létszámmal vette kezdetét a verseny; 123 férfi és 13 női induló állt rajtvonalhoz, hogy megmérkőzzenek a legjobb helyekért.

Egyenes kieséses

A verseny egyenes kieséses rendszerben zajlott: a férfiak 128-as, a nők 16-os főtáblán játszottak az értékes pontokért. Szoros és rendkívül izgalmas mérkőzéseknek lehetettünk tanúi. Az döntők már online felületen is közvetítésre kerültek, méghozzá élőben, így azok is követhették a játékot, akik nem jutottak el a helyszínre. A közvetítés anyaga továbbra is elérhető az interneten, így aki a verseny hétvégéjén lemaradt, utólag az is végigizgulhatja a meccseket. A férfi döntőben Kovács Patrik és Székely Pál bizonyíthatta rátermettségét rendkívül kiélezett küzdelemben, melyből végül Székely került ki győztesen, így ő vihette haza az első helyezettnek járó kupát. A női ágon Erdei Nóra és Kovács Tamara versenyzett a győzelemért. A döntőben mindketten kimagaslóan játszottak, de végül Tamarának sikerült elnyernie a forduló legjobb női helyezését. Akik korábban kiestek a versenyből, valamint akik a szövetség szabadidős versenyengedélyével rendelkeznek, elindulhattak a Lucky Loser fantázianevű versenyen is, mely újabb esélyt biztosított az eredményes szereplésre. 48 nevezővel kezdődött el a verseny délután 2 órakor, melyben férfiak és nők vegyesen szerepeltek. 64-es főtáblán, egyenes kieséses rendszerben zajlott a küzdelem. A döntőben Németh Szabolcs, illetve Szabó Ferenc mérkőzött meg egymással, és a versenyt szoros meccset követően Ferencnek sikerült megnyernie. A versenyhétvége vasárnap az utánpótlás versenyzők utolsó fordulójával folytatódott.

Délelőtt 10 órakor kezdetét vették a gyermek, serdülő, ifjúsági leány és ifjúsági fiú versenyszámok. A gyermek kategóriában 10 induló, a serdülőknél 12 nevező dobált a legjobb helyezésekért. Mindkét kategória vigaszágas rendszerben került lebonyolításra, a gyermekeknél High Score, a serdülőknél pedig 301 SO játéknemben. Szoros és izgalmas játékok után a gyermekeknél Sepsi Ádámnak sikerült elnyernie a dicsőséget, míg a serdülőknél Nagy Dániel lett újra az aranyérmes.

Az ifjúsági leány kategóriába 2 nevezés érkezett, Laczi Viktória és Kovács Tamara személyében, akik az alacsony létszám miatt az ifi fiú kategóriában is megmérettették magukat. Természetesen egymás ellen is megmérkőztek a legjobb ifi leány címért egy 4 nyertes játékban, amelyből Kovács Tamara került ki győztesként. Az ifi fiúk a két hölgy indulóval együtt 25-en vágtak neki a meccseknek, először csoportmérkőzések zajlottak, majd a csoportok első két helyezettjei 16-os főtáblán küzdöttek tovább a dobogós helyekért. A rendkívül tehetséges és lelkes fiatalok olykor profi szintet meghaladó játékok mutattak a nap folyamán. A döntőben Lakatos Gergely és Serfőző Balázs mérkőzését izgulták végig az esemény résztvevői, amelynek végeredményeképpen Lakatos Geri nyerte el a dicsőséges első helyet, aki a 4 leg során 95 feletti átlagot teljesített.

A döntőbe a jól összeszokott Lakatos Gergely – Szűcs Levente páros ellenében egy újonnan bemutatkozó pár vette fel a harcot, Aranyi Marcell és Kovács Patrik személyében.

Végeredményül Lakatos Geri és Szűcs Levi kiváló játékkal állhattak a dobogó tetejére.

HBN