Ismét Magyarországon versenyez Bereczki Norbert

Ral –  A hét végén rendezik meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rali kupasorozat sátai futamát, ahova leadta a nevezését a debreceni Bereczki Norbert-Sedlák Gergő páros.

Igen érdekes felállás ez a csapat számára, ugyanis Gergő utoljára 1999-ben navigált Norbinak. Sedlák remélhetőleg élvezni fogja a Citroen C2R2 Max versenyautót a 13 évvel ezelőtti Skoda Feliciá-s szereplés után. Bereczki számára az idei év a román bajnokságban telik, viszont a hazai közönség előtt is szeretne a csapat megmutatkozni, ezért a sátai futam a versenynaptárban.

– Nem fogjuk ezt a versenyt sem félvállról venni, komolyan készülünk erre a futamra is. Az autó kisebb felújításon esett át, és a beállításokat szeretnénk az aszfalt versenyekre finomítani. Nagyon örülök, hogy Gergővel versenyezhetek ismét, de az igazsághoz hozzátartozik, 20 éve kezdtem el versenyezni, így elhatároztam, az eddigi navigátoraimat megajándékozom egy-egy lehetőséggel, hogy ismét együtt versenyezhessünk. Így ezen a hazai futamon először Sedlák Gergő ül majd a jobbomon, s már alig várjuk, hogy a hazai közönség előtt is megmutathassuk magunkat. Nagyon jó Romániában versenyezni és fantasztikusak a pályák, de azért magyar vér csörgedez bennem, így nagyon szeretek itthon versenyezni – fogalmazott Bereczki.

HBN