Bulvár, celeb

2008.05.23. 13:13

Kovi nagyszájú nővel filmez

<p>Tíz férfit visz ágyba egyszerre Maria Geronazzo. A hatalmas kollagén szájáról ismert nő évek óta készül rá, hogy pornófilmben is megmutassa szexuális tapasztalatait.</p>

Maria néhány napja állapodott meg Kovival a forgatásról.

A tizenhét plasztikai műtéten átesett hölgy régóta dédelgetett álma volt, hogy pornófilmben kamatoztassa különleges adottságait, ezért kereste fel a pornófilmek atyját, Kovit.

– Maria hallotta, hogy ismert emberrel szeretnék filmet készíteni, ő pedig kapott az alkalmon, hiszen régóta szerette volna kipróbálni magát a műfajban – kezdte Kovi.

– Többször is találkoztunk, és elmondta, rengeteg tapasztalatot szerzett a szex terén, és szívesen vállalna extrém feladatokat kamera előtt. Néhány napja írtuk alá a szerződést, a forgatás pedig még ebben a hónapban elkezdődik.
Maria már izgatottan várja a felvételt.

– Tíz férfit fogok kényeztetni – mondta pajzán mosollyal a szilikonszájú nő. – Örülük, hogy Kovival dolgozom, mert ő biztosan kihozza belőlem a maximumot.

Fontos szempont számomra az is, hogy megmutassam: ötven fölött is lehet élvezni a szexet, egy ötvenegy éves nő még nem nagymama. Nem kell szégyenlősnek lenni, hiszen minden kornak megvan a maga szépsége. Néhány éve készültek már rólam meztelen képek, azokkal nagyon elégedett voltam, remélem a film ennek a megkoronázása lesz – tette hozzá Maria Geronazzo.

Forrás: Borsonline

  • Megválasztották Magyarország legszebbjét  Freire Szilvia 2008.05.23. 
  • Nem jutott be Csézy a döntőbe
  • Katie Price viruló harmincas lett Jordan 30 lett 2008.05.22.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!