Helyi közélet

2014.10.01. 19:43

Önkormányzati választás 2014 - "Átalakult az ország gondolkodása"

Debrecen - A Demokratikus Koalíció elnöke debreceni lakossági fóruma előtt adott nekünk interjút.

Debrecen - A Demokratikus Koalíció elnöke debreceni lakossági fóruma előtt adott nekünk interjút.

Ön szerint mi a magyarázata annak, hogy Debrecenben a Fidesz 2002 óta önkormányzati választókerületet sem veszített?

Gyurcsány Ferenc: Benne van a Fidesz sokak számára elfogadható teljesítménye, a régió erős jobboldali, keresztény-konzervatív hagyományai, s hogy a 90-es évek végétől Hajdú-Biharban egyre többet szenvedett az MSZP. Ha nincs erős kihívó, közepes teljesítménnyel is lehet valaki sikeres.

Milyen jövőt jósol a 2015-ben már működő nemzeti nonprofit közműszolgáltatónak?

Gyurcsány Ferenc: Nem ördögtől való gondolat, hogy a közszolgáltatások egy része erős állami ellenőrzés alatt legyen, lehet ezt államilag is jól csinálni. Nagy történelmi tapasztalatunk, hogy ha az árakban nem fizetjük meg a reális költségeket, nem ismerjük el a befektetett pénz hozamát, akkor egyrészt a fogyasztó elkezd pazarolni, másrészt ha elfogy a fejlesztési pénz, lepusztul a rendszer. De erről az elmúlt 24 év tapasztalata erről nem jó, nagy késztetést érez minden kormány, hogy ne azon gondolkodjon, mi lesz 10 év múlva, hanem a következő választásokra gyűjtsön piros pontokat. A magánnyugdíjpénztári történet vagy a közszolgáltatók megadóztatása mutatja, hogy ettől a fajta mentalitástól a mostani kormány sem tudja magát távol tartani.

Önben formálódik már az a politika, az a gondolat, ami jelentősen eltér Orbán Viktorétól, mégis vonzó lehet?

Gyurcsány Ferenc: A szabadságnak és a szociális felelősségnek, gondoskodásnak az összeegyeztetése okozza a legtöbb vitát az országban. A baloldal jogosan kritizálható azzal, nem érzékelte, hogy az alkotmányos szabadság mögött lassan megszűnik a szociális lehetőség. A mai kormány azon az áron, hogy jelentősen korlátozza a szabadságot, rövid távon azt a képet alakítja ki magáról, hogy jobban érti az emberek problémáját. De hosszú távon egyik se fenntartható. A sikeres országok ezt a történelmi kompromisszumot hatékonyan oldották meg. Nem lehet visszamenni oda a baloldalnak, ahol 2010-ben befejeztük, mert átalakult az ország mentalitása és gondolkodása, nem kis részben a mostani kormány tudatos politikája miatt: lényegesen kisebb becsülete van szabadságnak, demokráciának mint 20 éve, befelé fordulóbbak, önzőbbek és irigyebbek lettünk, a szociális közösség esik széjjel.

Sokan látványosan távol tarják magukat a politikától, csak a közélet történéseinek a felszíne jut el hozzájuk, s a politikai üzenetek is rendkívül leegyszerűsítve. Hogyan lehet ilyen körülmények közt megszólítani az embereket?

Gyurcsány Ferenc: Ennek a tragédiának legalább két főszereplője van, a politika és a nyilvánosság. Az mindenütt tendencia, hogy az üzenetet le kell egyszerűsíteni, mert el kell mondani 20 másodpercben, ez a médiavezérelt tömegdemokrácia velejárója, de 20 másodpercben is lehet igazat mondani. Ott, ahol nagyon erős a demokratikus nyilvánosság, az a politikusokat korlátozza. Ebben romlot a helyzetünk az elmúlt időszakban, kevés az értelmes vita. A magyar értelmiségnek, újságíróknak, politikusoknak kellene egy új fejezetet nyitniuk, mert most inkább rossz irányba megyünk.

Sok ember számára a baloldali pártok egyformák. Mi különbözteti meg a DK-t az MSZP-től vagy az Együttől?

Gyurcsány Ferenc: Vannak szimbolikus ügyek, mint pl. a kettős állampolgárság kérdése, amiből szerintem történelmi értelemben nem gyógyír lesz, hanem újabb feszültségek forrása; a másik két párt a jobboldal álláspontját osztja. Gazdasági értelemben az Együtt nálunk liberálisabb, a szocialisták óvatosan fordulnak szembe a népszerű intézkedésekkel, amikről mi azt gondoljuk, hogy középtávon is kártékonyak, ők megszavazzák az adósmentő csomagot, mi nem. Társadalompolitikai kérdésekben mi vagyunk a legmegengedőbbek, úgy véljük, az állam ne mondja meg, milen legyen az ízlésünk, szexuális orientációnk, a másik két párt ezekben visszafogottabban nyilatkozik. A pártpolitikában pedig a DK az együttműködésben hisz, a másik kettő inkább önállóan építi saját pártját, s amíg ez így marad, Orbán miniszterelnök úr hátradőlhet, mert ettől a felaprózott ellenzéktől nincs oka félni.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában