Ismét festői szépségű településre invitáljuk

Illusztráció
Illusztráció
Aggtelek – Június 11-én tartson velünk a Aggteleki Nemzeti Parkba!


Egynapos, buszos kirándulásra hívjuk Önöket, úti célunk ezúttal az Aggteleki Nemzeti Park! Kora reggel indulunk s az első állomásunk Szinpetri, ahol fakultatív programként megtekinthetjük a világ legnagyobb, az Aggteleki Nemzeti Parkot bemutató könyvét, egy Magyarországon egyedülálló papírmalmot, valamint Guttenberg-korabeli, rekonstruált nyomdagépeket is.

A cseppkövek nyomában

Aggteleken megebédelünk, majd némi szabadprogram után a Baradla-barlang vörös-tói bejáratától indulva kétórás vezetett túrán veszünk részt. Színpompás cseppkőképződményeket csodálhatunk meg: többek között Magyarország legmagasabb állócseppkövét, a 19 méter magas Csillagvizsgálót, valamint a barlang legnagyobb termét, az Óriások termét is.

A festői szépségű Jósvafőre érkezünk, mely műemléki jelentőségű ófaluja népmeséink hangulatát idézi. Itt fakultatív programlehetőségként Jósvafői falusétán vehetünk részt: a település védett természeti környezetének, műemléki jelentőségű épített értékeinek és kulturális örökségének megismerésére kínálkozik nagyszerű lehetőség helyi túravezetéssel. Hazaindulás a késő délutáni órákban.

HBN


Tudnivalók

Időpont: 2016. június 11. (szombat)

Részvételi díj: 8.990 Ft/fő

Indulás: a kora reggeli órákban Debrecenből

Foglalási és fizetési határidő: 2016. június 3. (péntek)

A tájékoztatás nem teljes körű! Jelentkezés és további információ a szervező elérhetőségein!

Szervező: Expert-Holiday Utazási Iroda 46/780-450 (H-P 09.30-18.00); bankszámlaszám: 10918001-00000117-51320000, info@expertholiday.hu; www.megbizhatoutak.hu. Eng. szám: U-001257, adószám: 23314823-2-05.

A részvételi díj tartalmazza az utazás és az ebéd költségét, belépőt a Baradla-barlang Vörös-tói középtúrára és a csoportkísérő díját. A díj nem tartalmazza: az italfogyasztást az ebéd mellé, illetve a fakultatív programok díját: Szinpetriben – A világ legnagyobb könyve (nyugdíjas jegyár: 800 Ft/fő), Jósvafőn – Faluséta (nyugdíjas jegyár: 850 Ft/fő.)









hirdetés