Ismét előretörnek az uniós vevők a briteknél?

A korábbi borús kilátásoknak talán vége
A korábbi borús kilátásoknak talán vége - © Fotó: AFP / Odd Andersen
London – A népszavazás óta először növekedett az uniós vevők aránya a londoni lakáspiacon.

Az év első hat hónapjában eladott londoni ingatlanok 13 százalékát vették meg európai uniós társországok állampolgárai. Az előző év azonos időszakában 10 százalékos volt ez az arány – ismertette a Hamptons International ingatlanügynökség adatait a The Times című lap.

A referendumot követő évben az európai uniós vevők aránya meredeken csökkent Londonban, különösen a brit főváros legelőkelőbb kerületeiben, köztük Mayfairben és Belgraviában.

Öt éve a legmagasabb

A brit európai uniós tagság 2019 márciusában várható megszűnése – a bevándorlás szabályozása, a munkahelyek esetleges elköltöztetése – miatti aggodalmak, valamint a magas illetékek és a második ingatlanra kivetett extra adók mind közrejátszottak az EU-ból érkező külföldi vevők számának csökkenésében szakértők szerint. A font értéke és az ingatlanárak csökkenése azonban visszacsábította őket.

A nemzetközi ingatlanügynökség adatai szerint összességében a külföldi vevők aránya 35 százalék volt 2018 első fél évében a tavalyi év azonos időszakában mért 33 százalékhoz képest, és megegyezett a 2017 második hat hónapjában mért aránnyal, ami egyébiránt több mint öt éve a legmagasabb érték.

Engedni kell az árból

A Hamptons International egyik szakértője elmagyarázta, a font értékének csökkenése nagyban hozzájárult a külföldi európai uniós vevők visszatéréséhez. – Egy lakás, amely 2016 első fél évében egymillió fontba került volna nekik, most 885 450 font, vagyis 11 százalékkal olcsóbb – mondta a külföldi vevőkről.

Azok, akik London központjában kínálnak eladásra ingatlant, 11,3 százalékot is kell engedniük az árból felmérések szerint. Egyes körzetekben, például Westminsterben és Vic­toriában akár 14 százalékot is.

HBN