Ismét egymásért küzdve nyerték meg a meccset

Akt.:
Ismét egymásért küzdve nyerték meg a meccset
© Kattintásra galéria nyílik!
Debrecen – Magyarországon egyedülálló miliőben játszhatunk hétről hétre – vallja Lajtos Nóra.


Küzdelmes összecsapáson harcolta ki szerdán este a Hódosban a siker a DVSC-TVP, 30–27-re múlták felül a Fehérvárt Tone Tiselj tanítványai. Egyértelműen jobban kezdte a derbit a hazai egylet, ám a félidő felére kisebb hullámvölgybe került a Loki, amit a vendégek ki is használtak, így szünetben már 15–14-re a fehérváriak vezettek. A fordulás után ismét magára talált a piros-fehér gárda, mely nagy akarással meg is szerezte a győzelmet.

Kattintásra galéria nyílik! Kattintásra galéria nyílik! ©

Lapunk a DVSC bravúrok sorát bemutató kapusát, Lajtos Nórát kérte fel egy kis értékelésre. – Nehéz időszakon vagyunk túl, a kupából való kiesés után gödörbe kerültünk, így még fontosabb volt, hogy jól sikerüljön a Fehérvár elleni összecsapás, meg akartuk mutatni az igazi arcunkat – szerencsére ez sikerült is. Pontosan olyan kiélezett csatát vívtunk, amilyenre számítottunk. Ellenfelünknek van két jó sora, edzőjük, Deli Rita forgatta is őket. Nálunk a cserék jól szálltak be a játékba, mindenki hozzá tudott tenni a sikerhez, végre ismét egymásért küzdöttünk, igazi csapatmunka eredménye a diadal – fogalmazott Lajtos, akinek elvitathatatlan érdemei voltak a sikerben, ennek ellenére erre reagálva szerényen csak annyit mondott, hogy a többiek jó teljesítménye nélkül neki sem ment volna olyan kiválóan a védés.

Fantasztikusak

A nagy derbire ismét megteltek a Hódos lelátói, a lefújás után pedig igazi örömünnep vette kezdetét, a lányok és a szurkolók együtt örvendeztek a sikernek. – Hihetetlen érzés ilyen szurkolótábor előtt játszani, kivételes közeg a miénk, Magyarországon egyedülálló miliőben kézilabdázhatunk. Óriási segítséget tudnak adni a drukkereink, akik plusz emberként vannak jelen, ezt ezúttal is bebizonyították – mondta a hálóőr, aki bízik benne, újra magukra találnak, és vasárnap, a Békéscsaba elleni Magyar Kupa meccsen is úgy tudnak majd teljesíteni, ahogyan szerdán este.

HBN



HAON-ÉLŐ – DVSC-TVP vs. Alba Fehérvár KC 30-27 (14-15)

Debrecen – A női kézilabda NB I. 2016/17-es szezonjának 7. fordulójában a DVSC-TVP a Fehérvár együttesét fogadta szerdán 18 órától a Hódosban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Hajdú Online-on.



Így kell ezt csinálni! Megmutatták a debreceni lányok

Debrecen – Hatalmas csatában aratott nagyon fontos sikert Tone Tiselj alakulata a Fehérvár ellen.



További hírek a Sport kategóriából






hirdetés