Ismerősüknél rejtették el a lopott bicikliket

Ismerősüknél rejtették el a lopott bicikliket
© Fotó : police.hu
Püspökladány – A püspökladányi rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a két helyi lakost.

Egy nő 2016. június 17-én tett bejelentést a Püspökladányi Rendőrkapitányságon arról, hogy fiával a Vasút utcában lakatolták össze kerékpárjaikat, amelyeket ismeretlen személyek elloptak.

A rendőrök az ügyben adatgyűjtés és tanúkutatást végeztek, amelynek alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható E. Imrét és K. Rolandot. A nyomozók megállapították, hogy a helyi lakosok az összelakatolt kerékpárokat eltulajdonították, majd azokat egy helyi ismerősükhöz vitték, akinek azt állították, hogy övék a két bicikli, majd azokat otthagyták nála és megígérték, hogy később visszamennek érte. A 23 éves és a 20 éves fiúkat a rendőrök otthonukban elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését elismerték. Az eltulajdonított bicikliket az egyenruhások megtalálták, lefoglalták, majd a tulajdonosának visszaadták.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya E. Imre és társa ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

– police.hu –








hirdetés