Iskolateremtő professzorokat köszöntöttek az egyetemen

Akt.:
Iskolateremtő professzorokat köszöntöttek az egyetemen
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Születésnapjuk alkalmából köszöntötték a Bölcsészettudományi Karon a 80 éves Orosz István akadémikust és a 75 éves Barta János professor emeritust.

Kollégák, tanítványok, barátok köszöntötték szeptember 29-én, kedden a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének meghatározó tanár egyéniségeit, akik az egyetem befejezésétől kezdődően a mai napig az intézmény és Debrecen város fejlődését szolgálták.

– Egész életünket együtt éltük, hiszen valamennyien a két professzor tanítványai vagyunk – fogalmazott Papp Klára, a Bölcsészettudományi Kar dékánja az ünnepségen, aki barátkozó, érdeklődő és nyíltszívű emberekként jellemezte mestereit.

– Mindannyian Orosz István és Barta János köpönyege alól bújtunk ki – parafrazeálta Dosztojevszkijt Komolay Szabolcs alpolgármester, aki – maga is történészként – a professzor uraktól megszerzett tudásért és a Debrecen városáért végzett áldozatos munkájukért mondott köszönetet egykori tanárainak.

Fotó: unideb.hu Fotó: unideb.hu ©

Az Egyetemes Történeti Tanszék megbecsült professzoraira Imre László akadémikus beszédében úgy hivatkozott: nekik köszönhető, hogy szellemi-erkölcsi munícióval látták el az egyetemistákat, akiknek elfogulatlan és igazságszerető jellemükkel mutattak példát egész életükben.

A születésnapi ünnepségen Orosz István és Barta János az Eperjesi Egyetem ezüst medálját vehették át Kónya Pétertől, az intézmény rektorától.

Barta János az ünnepségen szerényen annyit mondott, pályája egyetemista kora óta a debreceni egyetemhez kötődik, Orosz István pedig felidézte, hogy nem debreceniként nehezen fogadta be a város: – Viszont rá kellett jönnöm, ha egyszer Debrecen befogad valakit, azt nem engedi el. Engem befogadott, sőt életművem jelentős része is a városhoz kapcsolódik – hangsúlyozta Orosz István.

– Debreceni Egyetem –



Sporthírek






hirdetés