Iskolapadban a szeniorok Debrecenben

Akt.:
Iskolapadban a szeniorok Debrecenben
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Dr. Barta Elek előadásával indult csütörtökön a Szenior Akadémia a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Több mint háromszáz hallgató iratkozott be az őszi félévre.

Az ötven éven felülieknek szól a Szenior Akadémia, mely harmadik tanévét kezdte meg csütörtökön a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Az oktatási intézmény célja, hogy az idősebb korosztályt segítse aktivitásuk, szellemi frissességük megőrzésében.

P9272576Fotó: Molnár Péter

– A Tiszántúlon, Debrecenben rengeteg olyan ötven év feletti ember van, akik nem akarnak idősödő korukban eltompulni, megőrizték fiatal kori kíváncsiságukat, és keresik az alkalmat, hogy tudnának izgalmas előadásokat hallgatni – mondta megnyitó beszédében dr. Kustár Zoltán, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora.

Ebben a félévben 319-en regisztráltak az akadémiára, ők többek között az első világháború befejezéséről, az öregedés adta lehetőségekről hallhatnak előadásokat, valamint szó lesz a generációk közötti hídépítésről, versenyképességről, egyházi kincsekről is.

P9272571Fotó: Molnár Péter

Az első előadást Bartha Elek tartotta Szakrális terek, mint szellemi örökség pillérei címmel, majd Bölcskei Gusztáv beszélt Karl Barthról.

– Kiss Dóra –