Ipari park bővítésre és turisztikai attrakciófejlesztésre is pályáznak Nagyhegyesen

Akt.:
Fontos kérdésekben döntöttek
Fontos kérdésekben döntöttek - © Fotó: Magánarchívum
Nagyhegyes – A település egészségügyi helyzetének értékelése is szerepelt a település napokban megtartott képviselő-testületi ülésén.

Abban egyetértettek a jelenlévők, hogy az egészségügyben uralkodó mostoha körülmények ellenére Nagyhegyesen mind az önkormányzat, mind az egészségügyi dolgozók mindent megtettek azért, hogy a településen élők továbbra is az átlagnál magasabb színvonalú ellátást kapjanak.

Nagyhegyes fejlődése szempontjából továbbra is fontosak a sikeres pályázatok. Tervben van négy hektár újabb iparterület kialakítása, valamint a „Magyar szürkék útja-Oxenweg” elnevezésű tematikus turisztikai projektben való részvétel pályázati finanszírozása. Ennek keretében Elep településrészen látogatóközpont, népi játékokból álló játszótér, interaktív tanösvény, valamint kilátó létesülhet. Második ütemben kerékpárutak kialakítására és középületek energetikai korszerűsítésére szeretne pályázni a település.

A pályázók kérésére zárt ülésen került sor az Idősek Háza intézményvezetésére kiírt pályázatok elbírálására. A testület döntése alapján a jelenlegi vezető, Lászlóné Kiss Tünde kapott megbízást a következő öt évre is.

HBN








hirdetés