Labdarúgás

2020.02.06. 14:40

Műfüves pálya névadói lettek a Plókai testvérek

A fivérek boldogok, hogy még életükben neveztek el pályát róluk Létavértesen.

Fotó: Matey István

Mint arról korábban beszámoltunk, a hétvégén pályaavatót tartottak Létavértesen: a település új műfüves játékterét vasárnap óta Plókai-pályának hívják. A névadó testvérek, Mihály és Attila természetesen ott voltak a felszentelt létesítmény átadásakor, illetve az azt követő ebéden, s a késő délutánba nyúló ünnepségen.

Ahogyan azt sokan tudják, a létavértesi Plókai Mihály NB I.-ig vitte, játszott többek között a DVSC-ben és a Honvédban is, az öccse, Attila ugyancsak volt az említett két klub játékosa, sokszoros élvonalbeli tapasztalattal rendelkezik, és hétszer szerepelt a válogatottban is.

Nem hitték volna

– Örökre szóló, fantasztikus élmény volt – mondta el lapunknak az idősebb, Mihály. – Korábban nem gondoltuk volna, hogy megtörténik velünk ez, úgy, hogy még élünk. Általában akkor szoktak elnevezni valamit az emberről, amikor már nincs az élők sorában. Hatalmas elismerés ez, és köszönjük mindenkinek, aki ezt megszervezte, és annak a sok embernek, akik eljöttek vasárnap. Tiszteletét tette sok korábbi játékostársunk, akár a Honvédról, a Lokiról a vagy a létai csapatról beszélünk – mondta az idősebb Plókai, aki jelenleg a megyei első osztályban szereplő Kaba edzője, emellett a debreceni öregfiúknál futballozik.

Játszik a Honvédban

Az ifjabb testvér, Attila Budapesten él, így ritkábban találkozik a létavértesi barátokkal, rokonokkal, emiatt is nagy volt az öröm, hogy újra itt lehetett. Nem csak a pályaavató szerepelt a programjában, hanem előző este bővebb családi körben bográcsoztak Plókaiék.

– Nagyjából két éve, amikor felavatták a Vancsa-lelátót a sporttelepen, már volt róla szó, hogy mi is névadók lehetünk – fogalmazott Attila. – Most, hogy realizálódott, felemelő érzés kerített hatalmába. Árva Barna, aki az egész rendezvény motorja volt, meghívta a kispesti játékostársainkat is, s a korábbi remek tréner, Szurgent Lajos bácsi jelezte, hogy természetesen jönnek. Olyan nagy nevekről beszélünk, mint Pisont István, Kovács Kálmán vagy Cseh András, megtisztelő volt a jelenlétük. Ugyancsak jó volt sztorizgatni a debreceni és a létai játékostársakkal, barátokkal. Repült az idő, észre sem vettük, hogy már majdnem este van, olyan oldott volt a hangulat a csarnokban, ahol megterített asztaloknál ültünk – mondta a nemzeti csapatban Málta ellen anno gólt is szerzett Plókai Attila.

A korábbi védő jelenleg a kispesti öregfiúk gárdában kergeti a labdát, és gyakran kint van a Budapest Honvéd mérkőzésein, ezért rendszeresen találkozik a honvédos harcos társakkal.

TN

Borítókép: A Plókai-fivérek a róluk elnevezett pályánál

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában