Egy jó „beállású” rockandroller

Akt.:
Lukács Laci (balról) és Lévai Balázs (jobbról) a Beállás című kötet debreceni bemutatóján 2018 áprilisában a Roncsbárban
Lukács Laci (balról) és Lévai Balázs (jobbról) a Beállás című kötet debreceni bemutatóján 2018 áprilisában a Roncsbárban - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A filmes Lévai Balázs ponyvaregényt írt a zenei színpadok mögötti világról.

A visszatérésre készülő Black Sheep zenekar áll a középpontjában annak a könyvnek, melyet az egykori tévés műsorvezető, filmes producer, exvízilabdázó Lévai Balázs írt. A regény alapjául a szerző által a honi rockzenei közegben hallott vicces és meredek sztorik szolgáltak, azaz garantáltan olvasmányos a Beállás című kötet. Az író tavasszal Debrecenben is bemutatta könyvét, olyan muzsikusok társaságában, mint a Tankcsapda, illetve a Ganxsta Zolee és a Kartel tagjai.

A Bestseller-kötetekből vagy a Lovasi-könyvből már ismerhetjük a munkásságodat, de fikcióval először jelentkeztél. Mi volt ennek a mozgatórugója?

Sok éve dolgozom különböző zenekarokkal rendezőként, művészeti tanácsadóként, tévériporterként, és nagyon sok vicces történetnek voltam fültanúja a társaságukban. Egyszer eszembe jutott, össze kellene gyűjteni ezeket a történeteket. Amikor elég sok sztorit összeszedtem, arra gondtam, rendben, itt vannak ezek a sztorik, de mit kezdjek velük? Akkor jött az ötlet: úgy kellene ezt megírni, hogy senki se sértődjön meg, és senkit se leplezzünk le. Vagyis egy általam kitalált zenekar történetévé gyúrom össze az egészet, mintha minden ezzel a bandával történt volna meg. Írás közben nagyon sokat alakult az anyag, tehát nem csak valós történetek vannak a könyvben, nagyjából a fele az én fejemből pattant ki. De a valós sztorik sem feltétlenül így estek meg, ez nem dokumentarista hűségű könyv, hanem átszűrtem az egészet a saját egyéniségemen. Először azt gondoltam, novellafüzérben, önálló történetekként írom meg de aztán egy ponyvaregény műfajú, roadmovie-jellegű történet lett. A főszereplő zenekar egy nagyobb kihagyás után tér vissza a színpadra, és próbáltam regényírói logikával felépíteni, mi teheti mindezt érdekesé. Van, ami segíti, és akad, ami nehezíti a visszatérést, a regény második felében van egy komolyabb nehezítő tényező: bejön a képbe egy krimiszál. A csúcspont pedig a Sziget Fesztivál Nagyszínpada, ahova szeretne feljutni a Black Sheeps.

levai3Fotó: Molnár Péter

Amikor ezeket a sztorikat mondjuk egy koncert backstage-ében, pár pohár ital után meghallgattad, akkor rohantál éjjel haza és még sebtiben fel is jegyezted? Hogyan képzeljük el az anyaggyűjtés fázisát?

Kezdetben a telefonomban nyitottam egy jegyzetlapot, oda írogattam fel ezt-azt. Volt, hogy csak egy szót írtam le, egy vicces kifejezést, vagy mondjuk csupán egy mondatot. Például, bár ez pont nem került be végül a könyvbe: „ritka, mint a fehér Zorro”. Zseniális, nem? Olykor kerekebb sztorikat jegyeztem le, de az is előfordult, hogy úgy ültem le egy-két zenésszel interjúzni, hogy tudatosan a könyv számára gyűjtöttem anyagot. Mindenki interjúalany tudta, mire készülök, nem árultam zsákbamacskát. De nagyon átdolgoztam ezeket a történeteket, igyekeztem az eredeti szereplőket felismerhetetlenné tenni. Tehát ne derüljön ki, hogy ki ébredt a hóna alatt egy csillárral egy vidéki panzióban, ki lopott el egy lovat részegen egy csárdából, vagy ki keveredett részegen egy óriási kocsmai verekedésbe Vajdaságban. Semmiképpen sem egy leleplező könyvet akartam írni. Végső formájában semmi sem így történt meg, de sok igazságmorzsát tartalmaz a regény. Illetve tényleg úgy van, ahogy sok írótól hallottam, egy ponton a könyv tényleg elkezdi önmagát írni, így csak az került be, ami a történet szempontjából érdekes és fontos volt. Amikor kitaláltam a főszereplő menedzser és a hat zenész karakterét, onnantól azon is kellett gondolkodnom, melyikhez milyen sztori passzol.

Te az a típusú író vagy, aki a sztorimag meglétekor írni kezd, és majd menet közben alakul a könyv története?

Amikor elkezdtem írni a Beállást, akkor még nem tudtam, mi lesz a vége. Csak a kezdés volt meg a fejemben, és onnantól önmagát írta a könyv. Olyan előfordult, hogy menet közben fejezeteket felcseréltem, mert a végső szerkezetben máshova illettek De szinte minden közben alakult ki. Nem vagyok profi író, nincs nagy rutinom ezen a téren. Volt egy pont például írás közben, amikor észrevettem, hogy az egyik figura elkezdett főszereplővé válni, pedig nem is akartam ezt. Ő Imi Hendrix, a szegedi származású gitárosom, aki akkor a patrióta, hogy a SZEOL alapítási éve és egy bugylibicska van a karjára tetoválva. A regény kétharmadánál rájöttem, ez így nem less jó, túlságosan ellopja a show-t, pedig nem is ő van központban. Azt sem akarom tagadni, hogy a saját életemből is sokat merítettem, több elem bekerült a kamaszkori élményeimből, például a főszereplő srác, Puska, aki a zenekar menedzsere, szintén egykori vízilabdás, ahogyan én is. Ettől függetlenül nem én vagyok Puska, de nagyon sok olyan sztorit elmond, amelyek velem estek meg. Írás közben kicsit Rejtő Jenő könyvei voltak a fejemben, mint viszonyítási pontok, hasonló hangulatot szerettem volna teremteni. Nagy Rejtő rajongó vagyok.

Volt egy jó történeted is a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval, Biros Péterrel, aki küldött neked egy pólót, tehát ebben az esetben a regényt utánozta a valóság.

Igen, a főszereplőnek egri vízilabdás múltat találtam ki, de én nem egri vagyok, hanem budapesti.

Miért pont Egerben pólózott Puska?

Jó kérdés. Valahogy nem pestit akartam. Egerben mindig jó meccseket játszottam, nagyon jókat verekedtem az egri vízilabdásokkal a medencében, és utána jó volt elmenni velük sörözni is. A szolnokiakkal például nem volt olyan jó, lehet, hogy azért, mert ők mindig megvertek. Szóval Egerben van főiskola is, gondoltam, az megfelel a karakternek. Én gyakran szoktam hencegni azzal, hogy Kemény Dénessel egy csapatban játszottam. Ami valóban igaz, a Fradiban 18 évesen csapattársa voltam néhány hónapig. Puska, mint egykori egri pólós pedig azzal henceg, hogy ő még Birossal játszott a felnőtt csapatban. De ez nem igaz a könyv világában, mert Biros csak évekkel később igazolt Egerbe, mint ahogy Puska abbahagyta a vízilabdát. Kedves egri vízipólós barátaim olvasták a könyvet, és odaadták Birosnak is. Ezt követően küldtek nekem egy dedikált Egri Vízmű-pólót, Biros Peti aláírásával: most már nyugodtan terjeszthetem, hogy együtt játszott Puska vele, áldását adta rá. Na, így válik valósággá, amit a hülye írók kitalálnak.

levai4Fotó: Molnár Péter

Rock and roll-könyvet írni, mint ahogyan Nick Hornbynak mondjuk focikönyvet, kicsit pótcselekvés, nem? Aki tudja, az csinálja, aki nem, az ír róla?

Ez jelentős részben igaz, ha a gyerekkori vágyainkat nem tudtuk megvalósítani, akkor legalább írjuk ki magunkból. Én egy ilyen „kinn is vagyok, benn is vagyok” figura vagyok. Középiskolában basszusgitároztam, volt egy zenekarom, vonzott a lehetőség, de aztán nem lettem se Lukács, se Lovasi. Nyilván hiányzott belőlem a kellő elszántság, az a kitartás, ami bennük megvan, a tehetségről nem is beszélve. De emiatt soha nem volt bennem szemernyi rosszérzés sem, csak nagyon ritkán irigykedtem rájuk. Hálás vagyok azért, hogy legalább más módon bekerültem ebbe a világba és kivívtam ezeknek az embereknek a barátságát. Jó ebben a közegben létezni, dolgozni. Egészében látom az életüket, és tudom, hogy nagyon kemény feladat sok éven át fennállni a színpadon, mentálisan, fizikálisan sokat kivesz az emberből. Nem vagyok féltékeny rájuk, de persze én is odaadtam volna a fél karomat, hogy egyszer ott álljak mondjuk a Sziget nagyszínpadán.

Miként sikerült ennyire közeli kapcsolatba kerülnöd zenészekkel, hogy ezeket a sztorikat megosszák veled?

Ez nem megy egyik napról a másikra. Azt kell érezniük a zenészeknek, hogy megbízhatnak benned, nem akarsz rosszat nekik, nem élsz vissza a megszerzett információval. Én nem elvenni akarok a zenészek életművéből, hanem valamit hozzáadni a saját tudásommal. Ilyen értelemben a Beállás sem anekdotagyűjtemény, hanem egy rockzenei témájú ponyvaregény, amelyhez hozzáadtam a személyiségemet és az írói talentumomat, bármekkora legyen is az. A jó viszony kialakulása egy hosszú folyamat, amit minőségi munkával tudsz elérni. Szinte mindegyikükkel dolgoztam együtt korábban, és a közös munka során azt éreztették, értékelik, hogy én is egy maximalista munkamániás vagyok, mint ők a saját területükön.

Min dolgozol a közel jövőben?

Idén visszatértem a regény után a filmekhez, most három nagy projektem van. Az egyik egy zenés dokumentumfilm a pécsi zenekarok sikertörténetéről. Az elmúlt 20-25 évben onnan érkezett például a Kispál és a Borz, a 30Y, a Punnany Massif, a Halott Pénz, Takács Eszter, a Junkie Jack Flash. Nem hagyományos dokumentumfilm lesz, igyekszünk kifejezetten vicces formában megragadni a sztorit. Szabó Simon lesz a főszereplő, oknyomozó riporterként próbálja meg kideríteni, hogy mi is a pécsi csoda titka, és a film végén egészen furcsa eredményre fog juti. 2019 februárjában fogjuk bemutatni, a tévének szántuk, de az a tervünk, hogy moziban is bemutassuk. Ezen kívül készítünk egy izgalmas, páros portréfilmet, amelynek középpontjában egy közös szenvedély, a kávé áll. Az egyik szereplő egy világbajnoki érmes, sokszoros magyar bajnok barista lesz, a másik pedig egy magyar származású Costa Rica-i kávétermesztő, a kettejük találkozásáról szól majd a film. Egy nagyjátékfilmnek pedig a társproducere vagyok, a forgatókönyvre már kaptunk támogatást, május végén dől el, mi lesz a sorsa. Ez egy karácsonyi témájú, klasszikus, romantikus vígjáték lesz.

– Tamás Nándor –