Csak a napi szintű munkában hisz

Gemza Péter
Gemza Péter - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A színigazgató a jó színház kritériumairól, az európaiságról és a következő évadról. Interjú Gemza Péterrel, a Csokonai Színház igazgatójával.

Főiskolás korában szeretett bele a színházba, majd Nagy József társulatával bejárta a világot. Még Vidnyánszky Attila igazgatósága alatt, Franciaországban ismerkedett meg a Csokonai Színház akkori társulatával, idén júliustól pedig a teátrum igazgatója. Nem teljesen új számára a szerep, hisz az elmúlt öt évben művészeti vezetőként megismerkedett a magyarországi kőszínházak helyzetével is. Igazgatóként úgy tervezi, hogy kevesebbet rendez majd, inkább a Csokonai helyi és nemzetközi menedzselésére helyezi a hangsúlyt.

Volt már időd kikapcsolódásra a nyáron?

Eddig nem, mert júliusban az igazgatói feladatkör átadás-átvétele zajlott, és sok időt fordítottam a színház szervezeti struktúrájának átalakítására is. Ezek megoldása volt a legfontosabb, de heti szinten foglalkozunk az Európa Kulturális Fővárosa programmal is. A ROHU pályázaton két projektünk az első helyre került, így gőzerővel nekiálltunk azok tovább gondolásának is. Kulturális Inkubátor és Képzési Központ, illetve Értéktár a nevük – ezzel kapcsolatban a szakmaiság biztosítása a feladatom: a megvalósíthatóság, a jelenlegi és a jövőbeli szervezeti struktúra, valamint a működés összehangolása, hogy praktikus értelemben zökkenőmentes, szakmai értelemben pedig organikus legyen a folytatás.
A kérdésedre visszakanyarodva, természetesen nyaralni is fogunk. Dél-Franciaországba utazunk, ahol a kisebbik lányom keresztszülei élnek. Fontosnak tartom, hogy szakítsak érdemi időt a családra. Az elmúlt öt év egyfajta tréning volt, mert ha nem törekszem erre tudatosan, akkor sokkal kevesebbet lennék velük.

interju4Fotó: Molnár Péter

Mi jelenti a pihenést számotokra?

Sok olvasás és beszélgetés. Beszélgetős család vagyunk, és ilyenkor az a jó, hogy hosszabban végig lehet gondolni dolgokat, így minőségi együttlétté válik a nyaralás.

Amikor megkaptad az igazgatói kinevezésed, aggasztott, hogy a színház épületének felújításával együtt igencsak nehéz feladatra vállalkoztál, vagy az a típus vagy, akit motiválnak a kihívások?

Inkább a második. Ha egyszer nekiálltunk annak, hogy megírjuk a pályázatot és vállalkoztam a feladatra, már nem gondolkozom azon, milyen terhet vettem a vállamra. Sokan mondták, hogy felépítem majd, de nem én fogok benne dolgozni. Én ezt nem így látom, mert építeni, valaminek a kialakításában részt venni szép és fontos feladat. Lehetőséget kaptunk arra, hogy felépítsünk egy olyan struktúrát, ami lehet, hogy a következő 25-50 évre meghatározza a debreceni színház – a városi kulturális élet legnagyobb intézménye – helyzetét. Ez kihívás. Az itt dolgozók alkalmasak erre a feladatra. Az elmúlt öt évben bebizonyosodott, hogy magas művészi színvonalon tudunk működni, alkalmasak vagyunk egy ilyen intézet vezetésére, és ennél nagyobb horderejű projektek megtervezésére, végrehajtására is.

interju3Fotó: Molnár Péter

Inspirálnak a komoly feladatok?

Nagyon. Nem is tudok másképp dolgozni.

Mi az első meghatározó emléked arról, amikor már tudatosult benned, hogy a komoly, megtervezett munka hozott eredményt az életedben?

1991-ben láttam a Commedia Tempiót, Nagy József egyik előadását az Operettszínházban. Főiskolás voltam, de akkor már megalapítottuk a Pont Színházat, vagyis a színházzal már erős volt a kapcsolatom. Úgy jöttem ki az előadásról, hogy vagy legalább ilyen színvonalon csináljuk, vagy bejutok ebbe a társulatba. Nagy pillanat volt, amikor két év múlva utóbbi sikerült.

Hogy érted el, hogy társulati tag lettél?

Én semmi másban nem hiszek, csak a napi szintű munkában. Volt 15-20 gyakorlat, amit ismertem, és minden nap, ha nem volt partner, akkor egyedül is dolgoztam. Fizikális, improvizációs, tréning jellegű gyakorlatsorokat képzelj el. Könnyebbség volt, hogy sokáig tornáztam, könnyen memorizáltam, és viszonylag erős is voltam, vagyis a képességek adottak voltak, hogy gyorsan tudjak fejlődni. A napi gyakorlás nélkül viszont nem lett volna semmi az egészből. Nekem ez működik, ebben hiszek.

Az elmúlt öt év szinte törvényszerű következménye?

Inkább mondjuk azt, hogy megteremtettem a lehetőséget. Azt mondtam magamban, hogy alkalmas vagyok rá, szeretném csinálni, és ezt tudattam mindenkivel. A napi szintű munka teremti meg ennek is a biztonságát. Átlátható rendszert kell építeni, és azt kell működtetni. Változást is csak úgy lehet generálni, ha átlátható a rendszer. Mint egy óra. Úgy cserélhető ki egy fogaskerék, ha világos az, hogy maga a szerkezet miként működik.

Az európaiságot úgy képzeled el, ahogy erről a kolozsvári színház kapcsán gondolkodhatunk?

Ha ezt úgy érted, hogy folyamatosan hallani a különböző nemzetközi megjelenésről és ottani külföldi alkotókról, akkor a kolozsvári színház tényleg jó példa. De ezek mindig speciális helyzetek. A Csokonai nemzeti státuszú színház, ami önmagában sok mindent meghatároz. Nem lehet összehasonlítani Kolozsvárral. Ennek ellenére biztos vagyok benne, lehet úgy menedzselni egy nemzeti színházat, hogy annak legyen európai kisugárzása. Önmagában az európai színház kifejezést nehéz definiálni. Megvolt ez a törekvés az elmúlt öt évben is: születtek olyan színvonalú előadások, amelyek megállták volna a helyüket bárhol a világon.

Mi generálja az európaiságot? A magas színvonalú előadások vagy a menedzsment?

A jó színvonalú előadások mellett a menedzsmentnek teljesen más szinten kellene működnie. Sok múlik azon, hogy a vezetők mennyire mobilak, benne tudnak-e lenni egy állandó európai körforgásban, amely lehetővé teszi, hogy ismertté váljon mindaz, amit csinálnak. A marketing a közönség felől fontos, nemzetközi szinten viszont kapcsolatépítési feladata van egy vezetőnek.

Azt mondtad egyszer, hogy ezt tartod az egyik legfontosabb tennivalódnak…

Igen, már csak azért is, mert ebben nagy előnyöm, hogy beszélek két nyelvet, és sok mindenkit megismertem ebből a szcénából az alatt a húsz év alatt, amíg külföldön éltem. Ez állandó jelenlétet igényel az európai színházi fórumokon, helyszíneken. Ott kell lenni, beszélgetni, itthon pedig össze kell válogatni jól az alkotógárdát, a rendezőket, színészeket. Olyan diskurzusokat kell szervezni, ami a nyitás felé viszi a társulatot.

Mikor leszel elégedett az általad vezetett színházzal?

A jó színháznak három kritériumnak kell eleget tennie. Az egyik a közönség megelégedettsége, vagyis, hogy mindenki találja meg a maga előadásait, az őt megszólító produkciókat. A második, hogy a társulat büszke tudjon lenni magára, hisz a színészek nem bábuk, akiket beállítunk, és előadnak valamit, hanem alkotóművészek, akiknek lételemük, hogy kiteljesedjenek a munkájukban. Erről gyakran elfeledkezünk. Ahhoz, hogy hosszú távon, magas színvonalon működjön egy színház, autonóm művészként kell rájuk tekintenünk. A harmadik a szakmai elismerés, hogy legyen visszhangja annak, amit csinálunk. Mindemellett szeretném elkerülni az összehasonlításokat. Mondok példát. Ha egy művészszínház négy előadást készít egy évadban, az teljesen más gondolkodást igényel, mintha 14-15 premier nehezedik egy társulatra. Más elbírálás alá esik egy befogadószínház is. Épp ezért azon vagyok, hogy erős társulat jöjjön létre.

Nehéz egy Budapesten több lábon álló színészt Debrecenbe hívni?

Nehéz. Eleinte nagyon foglalkoztatott ez a kérdés. Mostanában már azért nem, mert tudom, hogy semmi más nem tud idevonzani embereket, csak az, ha jó alkotógárdánk és megtartó erejű közösségünk van, akik miatt érdemes itt dolgozni.

interju2Fotó: Molnár Péter

Az első évadod műsorterve széles műfaji skálán mozog, igyekszik kielégíteni a különböző nézői igényeket, ami nyilván egy jogos elvárás, abban viszont nem a megszokott képet mutatja, hogy több olyan darabot is találunk, amelyet nem, vagy alig játszanak a magyar színházak, de ott van bennük a népszerűség lehetősége. Ez tudatos törekvés volt?

Úgy működik ez, hogy nyilván van egyfajta nyitottság és érzékenység bennem a világra, ami szűrőként működik. Minél sokszínűbb, szélesebb a rálátás a világra, annál érdekesebb és vibrálóbb az évad. Aztán látni kell, hogy milyen színészek vannak most Debrecenben, látni kell, kiket lehet meghívni, majd ezt követően tervezhetek rendezőkkel, átgondolva abból a szempontból is a formálódó repertoárt, hogy melyik alkotó, melyik színésszel, melyik témában találna kapcsolódási pontokat.

Megkezdődött a bérletárusítás. A repertoár előadásai közül miket vársz leginkább?

Azt gondolom, hogy ez egy kiegyensúlyozott évad, remélem, hogy mindenki talál majd az ízlésének megfelelő előadást. A zenés műfajban kíváncsi vagyok Bonnie & Clyde musicalre, ami a fiatalok számára is fontos kérdéseket feszeget és nem játszották még Magyarországon. Ha keresgélünk, sok jól énekelhető, izgalmas színművet találunk, amit bármilyen okból, akár aktualitásuk miatt érdemes elővenni. Kiváló szereposztással játsszuk majd az Augusztus Oklahomában című fekete komédiát, ezt ezért is várom, a Biedermann és a gyújtogatókat pedig különleges, abszurd világa miatt. A Júlia kisasszonyban fontos találkozások lesznek, hisz vendégként Móga Piroska és az a Jeles András dolgozik majd itt, akit a legjobb magyar színházi rendezők között tartok számon. Lesz egy kemény, rendkívül nehéz és szívbemarkoló dráma, Sarah Kane-től a Szétbombázva, aminek nagyon-nagyon örülök, hogy a színházunkban láthatom majd, és igazán kíváncsi vagyok. Persze most kicsit kényszerítettél, ezért válogattam, miközben tényleg izgalommal nézek az egész évad elé.

HBN