Interjú dr. Késmárky Andrással, a DEKOM elnökével: Nepálban jött az ihlet

Az ősz végén az árvízben úszó thaiföldi Bangkokban mentett dr. Késmárky András, a Debreceni Különleges Orvos- és Mentőcsoport (DEKOM) vezetője, aki most társaival a cívisváros környéki tanyákra, bokorteleülésekre visz zömmel élelmiszerekből álló adományt. A Bárándon körzeti orvosként dolgozó férfit az Életfa Egyesület az év önkéntesének választotta.

Mitől ennyire erős Önben a karitatív szellem?

Erről a Jóistent kellene megkérdezni. Bennem van, mióta az eszemet tudom. Anyukám gyermekvédelmisként is dolgozott, általa találkoztam először olyan problémás családokkal, akiken ma is igyekszünk segíteni.

Honnan jött az ötlet a DEKOM megalapítására?

Húszas éveim elején az egyetemen lehetőség adódott egy három hónapos nepáli gyakorlatra. Rajtam kívül senkinek sem akaródzott mennie. A himalájai ország egyik állami kórházának sürgősségi osztályán dolgozhattam. Egy hindu szerzetes családnál laktam, külön szobám volt, s miután elvégeztem a kórházi munkám, velük töltöttem az időmet. Családtagként bántak velem, miközben egymást tanítottuk. Bejártam Nepált, de nem mint a turisták szokták, hanem a helyi tömegközlekedéssel, mely esetben természetes, hogy ha a csomagtartón például egy kecske utazik az emberrel. Ott, Nepálban volt a fordulópont, amikor rájöttem, hogy orvosként nem csak egy kórházban segíthetek, hanem másként is, például egy karitatív szervezetet létrehozva. Hazaérkezve hozzá is kezdtem ehhez a munkához. Az azóta eltelt évek során nem csak Magyarországot, hanem Európát tekintve is látszik, hogy egyre több család megy tönkre. Ezeknek a családoknak olykor a karácsonyi ajándékot is mi visszük.

A kétezres évek dereka óta nem nagyon múlik el év, hogy a DEKOM ne tüntetné ki magát egy-egy katasztrófa helyszínén. Mégis hallani róla, hogy egyre nehezebb előteremteni a pénzt a munkára. Világtendenciáról van szó vagy nálunk ez is nehezebb?

Is-is. Magyarországra jellemző, hogy a munkát szeretik másokkal megcsináltatni, lehetőleg ingyen vagy minél kevesebbet fizetve. Annak a típusú magas színvonalú munkának viszont, amit mi végzünk, igenis komoly költségei vannak. Ráadásul a miénk nem olyan egyesület, amely csak akkor dolgozik, ha valaki pénzt ad. Mi akkor is csináljuk, amikor a saját pénztárcánkból kell hitelezni a DEKOM-os munkát. Az egyesületünk mentalitásában benne foglaltatik, hogy ez nem csak egyszerűen egy karitatív szolgálat, hanem különféle egyéni ötletek mentén is működő közösség. Ilyen indíttatásból kezdtünk hozzá a tanyaprogramhoz is. A Debreceni Egyetemen is oktatunk, a célunk egyfelől az utánpótlásról való gondoskodás, másrészt az, hogy a leendő orvosok tényleg beleláthassanak abba a típusú karitatív munkába, ami a nyugati orvostársadalomban rég bevett.

És mennyire fogékonyak a fiatalok?

Azok. Ezt jól mutatja, hogy az általunk indított két szemeszteres képzést százhúsz hallgató választotta úgy, hogy nem is igazán hirdettük. Viszont amikor valóban kétkezi önkéntes munkát kell végezni, kétszáz hallgatóból körülbelül tizen maradnak. Nekik viszont távlati céljuk van velünk. Elkísérnek bennünket a folyamatosan futó tanyaprogramjainkra is. Most azon vagyunk, hogy minél több hasznos holmit összegyűjtsünk, amelyeket még karácsony előtt szétoszthatjuk a bokortelepülések, tanyák gyakran igen rászoruló lakói között.