A hőnek vége, de a láng, az még ég

Akt.:
Immár nyugdíjban Csonka Tibor
Immár nyugdíjban Csonka Tibor - © Fotó: Matey István
Debrecen – Huszonnégy évnyi munkaviszony után nemrégiben nyugdíjba vonult Csonka Tibor, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. vezérigazgatója. Ebből az alkalomból beszélgettünk az elmúlt évekről, évtizedekről.

Milyen állapotban volt ez a cég akkor, amikor 1994-ben átvette az irányítását? Milyen módszerekkel sikerült nyereségessé tenni?

A belépésemkor, ez 1994-ben volt, azt tapasztaltam, hogy valójában ez egy szocialista nagyvállalat, amely valamilyen módon túlélte a rendszerváltást. Eltúlzott, bonyolult volt a szervezete, túl nagy a létszáma és a cégen belül nem volt túl jó a hangulat. Ráadásul a gazdasági helyzete is siralmas volt. Ebből kellett egy jól működő, korszerű, kapitalista, kis-, közép vállalatot létrehozni. Korábbi munkahelyeimen szereztem már ebben tapasztalatot, ezért mertem belevágni, megpályázni. Amikor a hőszolgáltatóhoz kerültem, nem ismertem ott senkit, vagyis mindenki tiszta lappal indult nálam, és én is azzal kezdtem. Összeválogattam – belülről – egy felső és középvezetői csapatot, akiknek a zömével 24 évig együtt dolgoztam. 1994 végére létrehoztunk egy új vállalati modellt, amelynek részeként a létszámot első lépésben 348-ról 200-ra csökkentettük. Elkezdtünk mindent másképp csinálni, mint a többi nagyváros hőszolgáltató cége. Nem érdekelt semmi régi beidegződés vagy gyakorlat. Számos újítást vezettünk be. Erre az idősebb, más városokban dolgozó kollégák elneveztek bennünket kelet-magyarországi vaddisznóknak, ami rajtunk maradt és szép lassan pozitív tartalommal telt meg.

Abban az időben mennyire volt a debreceni távhőrendszer korszerű? Milyen jelentősebb technikai fejlesztéseket hajtottak végre?

A megyeszékhely távhőrend­szere nagyjából a magyar átlag színvonalán állt, az viszont az európai átlag alatt helyezkedett el. Energiapazarló módon működött, mégpedig úgy, hogy nagy, úgynevezett szolgáltatói hőközpontok továbbították az erőmű által adott fűtővizet. Akkoriban a jogszabályok nem kényszerítették az ilyen cégeket fejlesztésekre. Mi ennek ellenére körbejártuk Európát, kerestünk egy követhető példát, és a dán modellt találtuk megvalósíthatónak. A nagy hőközpontokat elkezdtük megszüntetni, helyettük épületenkénti méréssel és szabályozással ellátott hőközpontokat építettünk be. Ezért is vaddisznóztak minket. Azt kérdezték tőlünk a kollégák, hogy miért költitek a pénzt arra, amire nem kötelező. Aztán az élet minket igazolt, például az épületenkénti mérést kötelezővé tették. Mással is így jártunk el, mire megjelent a vonatkozó jogszabály, mi már nagyrészt befejeztük az elvárt beruházásokat. Folyamatosan fejlesztettük a szervezetet, a működést. Dániában azt tanultuk, hogy akkor működik jól egy ilyen távhő cég, ha tiszta a profilja, vagyis ha nem tervez, szerel, épít. Akkor nekünk még volt egy ezzel foglalkozó részlegünk, melyet 2000-ben kiszerveztünk, ebből lett a DH Szerviz Kft. Ezzel alig 100 főre esett vissza a hőszolgáltatónál dolgozók létszáma. 1994-től 2000-ig a túlélésért küzdöttünk és megalapoztuk a fejlődés lehetőségét. Az ezredfordulón megalakult a vagyonkezelő holding, aminek mi is a tagjai lettünk. 2010-ig jelentős eredményeket produkáltunk, mind piacbővítésben, mind nyereségben, mind osztalékban. Nem a fogyasztók „lerablásával”, hanem piacbővítéssel kerestünk sokat. 76 nagyfogyasztót kapcsoltunk be. Volt időnk foglalkozni a minőséggel is, megkaptuk a Nemzeti Minőségi Díjat. Többször megnyertük a legjobb munkahely címet. 2010 után az állami árszabályozással, később a rezsicsökkentéssel – amivel a fogyasztók jól jártak – megváltozott a helyzet. Az addigi 600 millió forintos nyereségünk 150 millió forint körüli összegre esett vissza és a piacbővítés is megtorpant. Az új szabályozókkal az állam azt akarta elérni, hogy a távhő piacon ne legyenek nagy különbségek, és ez sikerült, csakhogy ezzel az olyan kiemelkedően jól teljesítő cégek, mint a miénk, rosszul jártak.

Most mennyire korszerű a debreceni távhőrendszer?

Ma nagyrészt eléri a dániai színvonalat. Ez annak köszönhető, hogy 1994 után lakótelepről lakótelepre haladtunk a dán modellnek megfelelő felújításokkal. A Csapó utcai lakóteleppel kezdtük, aztán a Szent Anna utcán folytattuk, majd az Újkert és a többi városrész következett. 24 év alatt majdnem a végére értünk, az utolsó még fel nem újított rendszerre, a Wesselényi utcaira, idén, esetleg jövőre kerül sor. Aztán a cég kezdi elölről a munkát, a legkorszerűbb megoldásokat először ismét a Csapó utcai házaknál fogják alkalmazni.

A megújuló energiák felhasználása szóba jöhet a közeljövőben ezen a területen?

Az nem kérdés, hogy mindenki megújulót szeretne. Ugyanakkor hiába vagyunk fürdőváros, van gyógyvizünk, de az nem alkalmas termál erőművi méretben hőtermelésre. A kitörést a biomassza felhasználása jelentheti.

csonka1_Az Év Menedzsere 2004 díj átvételekor 2005-ben | Fotó: Napló-archívum

Ahogy említette, az utóbbi évtizedekben számos díjat kapott a cég. Ön az év menedzsere elismerést is átvette. A nagy létszámcsökkentések, átszerzések után hogyan lehetett a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. dolgozóit annyira elégedetté tenni, hogy az évtized legjobb munkahelye címet is megkapták? Csak a pénzen múlott?

Nem csak a pénzen. A hőszolgáltató sajnos soha nem tudott a magyar átlagbérnél lényegesen többet fizetni. A címet úgy értük el, hogy munkatársaink névtelenül kitöltötték egy, a munkahelyek minősítésével foglalkozó cég 80 kérdésből álló kérdőívét. Ebben mindössze 3-4 kérdés vonatkozott a jövedelmekre. A többi olyan volt, mint hogy szeret-e idejárni dolgozni, milyenek a kollégák, a munkakörülmények, milyen az előrelépési-, a tanulási lehetőség. A kutatás végén az derült ki, hogy a mi dolgozóink nemcsak a fizetés miatt érzik jól magukat, hanem azért is, mert a cégen belül őszinteség, nyíltság, az oda-vissza segítség légköre uralkodik. Mindig fontosnak tartottam az emberközpontúságot, a családbarátságot, a rugalmas munkaidő biztosítását. Sokszor előfordult, hogy kollégáimnak magánéletbeli problémáinak megoldásában is segítettem. Viszont ha azt kértem tőlük, hogy éjfélkor fessék be az eget, azt mondták, hogy rendben főnök, csak mondd meg, milyen színű legyen!

2002-től 2010-ig ön volt a Debreceni Kézilabda Sport Egyesület, a DKSE elnöke. Csak a gazdasági válság miatt szűnt meg a klub 2011-ben? Mennyire fájt, fáj ez önnek?

A megszűnésben a válságnak volt a legnagyobb szerepe, de egy másik ok is közrejátszott. Sajnos a városvezetés – másokkal ellentétben – nekünk nem fogta meg a kezünket a nehéz időkben. Mi a Debreceni Dózsa nosztalgiára építettünk, de az nagyon régen volt és csak egy pár idősebb embert érdekelt igazán. A város nagyon DVSC centrikus. Miközben kaptunk támogatást az önkormányzattól, nem tekintették a csapatot szívügyüknek. A DKSE költségvetése 150 millió forintot tett ki 2008-ban, ami nagyjából megegyezett a Dunaújváros, a Tatabánya költségvetésével. Kiderült, hogy a rendelkezésre álló forrás jelentős mértékben befolyásolja a csapatok eredményességét. Mi a pénzünknek megfelelően az 5., 6., 7. helyen álltunk. A debreceni játékosokkal nem tudtunk előrébb lépni, ahhoz erősítésre, minőségi külföldiekre lett volna szükség. A két főtámogató az E-On és a város volt, emellett csaknem 30 kistámogató segítette a csapatot. 2008-ban kezdődött a válság. Az E-On ekkor közölte, hogy tovább nem tudnak fizetni. A város is bejelentette, hogy jelentősen csökkent a DKSE támogatásán. A kistámogatók fele is hasonlóan döntött. Ennek ellenére nem robbantottuk szét a csapatot és visszaépítettük az együttest. Újra debreceniekkel NB I/B-s indulás mellett döntöttünk azzal, hogy a válság után majd előrelépünk. A pénz erre azonban már nem bizonyult elégnek, nem volt értelme a szélmalomharcnak. Úgy szűnt meg a DKSE, hogy egyetlen fillér tartozás sem maradt utána.

Lát még esélyt arra, hogy valaha ismét olyan magas szintre jut Debrecenben a férfi kézilabda, mint volt a ’70-es években, a Dózsa idején?

Kellene hozzá egy olyan helyi nagyvállalkozó vagy országos vállalkozás, aki, vagy amely szívügyének tekinti a csapatot. Az a hozzáállás a 22-es csapdája, hogy hozzatok eredményt és majd akkor adunk pénzt. A csapatsportokban manapság olyanok a viszonyok, hogy előbb pénzt kell beletenni, aztán jöhetnek az eredmények. Másik megoldás lehetne, ha a városnál jóval nagyobb költségvetéssel rendelkező egyetem szállna be. De úgy látom, hogy ők inkább kosárlabda pártiak. Hiba volt ennyire elkötelezni magam a DKSE mellett, nem kellett volna. Sajnos nem volt igazi érdeklődés a kézilabda iránt, pedig amikor én voltam diák, 10 ezren zsúfolódtak össze a Dózsa meccseken a katlanban, a fákról is lóg­tak. Akkor még divatos volt ez a sport, főleg a fiatalok körében. A DKSE mérkőzésekre csak 400-600 ember járt, zömében idősebbek.

Mivel telnek nyugdíjas napjai?

Egyelőre még nem tudom, milyen igazából nyugdíjasnak lenni, mert még mindig van egy csomó, elmaradt hivatalos ügyem, amiket intézek. Délelőttönként személyi edzőhöz járok, próbálom magam fizikailag rendbe szedni. Terveim között szerepel, hogy akárcsak fiatalkoromban, megint sokat fogok olvasni, elsősorban regényeket. A cégvezetés mellett erre nem nagyon volt időm, pedig sok könyvet vettem és kaptam. Jó agytorna. Többet szeretnék unokázni és gyakrabban megyek majd Székelyföldre. A polgármester 2019 végéig akart a hőszolgáltatónál tartani, de nem fogadtam el a felkérést. Elég volt 24 év, már nem hiányzik a stressz. Amikor ősszel beszorulunk a lakásba, majd keresek valamilyen elfoglaltságot, de nem 8 órás főállást. Inkább olyanokban gondolkodom, mint kötetlen munkaidős tanácsadó, projektmenedzser, esetleg oktató. Majd meglátjuk.

– Orosz Csaba –


Szakmai pályafutása

  • Csonka Tibor 1954-ben Debrecenben született.
  • Egyebek mellett elvégezte az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola gépészmérnök és gazdasági-szervező szakmérnök szakát, valamint az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt felsőszintű menedzserképzőjét.
  • 1990-ben műszaki szakértő lett, majd 1994-ben minőségügyi szakértő.
  • 1976–1990 között a Tigáz hajdúszoboszlói központjában műszaki fejlesztőként kezdett, majd a gazdasági terület érintésével szervezési osztályvezető beosztással zárta ezt a korszakot.
  • 1990 és 1994 között a Debreceni Finommechnikai Vállalatot igazgatta, majd a gyors privatizációt követően az abból alakult Radel-Defi Rt. elnök-igazgatója lett.
  • 1994-ben került a hőszolgáltatóhoz.