Az érzelmeim mindig jóval előrébb vannak, mint a hideg értelem

Szűk háromhétnyi próbával állították színpadra a Júliát
Szűk háromhétnyi próbával állították színpadra a Júliát - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Szeretné folytatni a megkezdett munkát a Csokonai Színházban, 2018-ban újra indul az igazgatói pályázaton. Interjú Ráckevei Annával, a Csokonai Színház igazgatójával, Jászai Mari-díjas színésznővel.

„Miért nem cseréli le Isten az ő népét? – kérdeztem a férjemtől. Mert szerelmes – válaszolta a férjem. Akkor az más, az egészen más.” Visky András családtörténetét feldolgozó mű ezen mondata jut eszembe, amikor a Csokonai Színház igazgatóját hallgatom a hivatása kapcsán felmerülő embert próbáló feladatokról. A Júlia – Párbeszéd a szerelemről című mono­drámát januárban mutatta be Ráckevei Anna a fővárosban, majd a Deszka Fesztiválon adta elő lenyűgözően, most két alkalommal újra láthatja a debreceni közönség.

Amikor a Deszka programjában megláttam a Júliát, arra gondoltam, mikor volt ereje, ideje a debreceni teátrum igazgatójának, hogy színre vigyen egy súlyos monodrámát az anyaszínházán kívül? Hogyan került kapcsolatba a darabbal?

Ráckevei Anna: A Pesti Magyar Színház az 56-os évforduló kapcsán beadott egy pályázatot. A rendezésre Szabó K. Istvánt kérték fel, ő pedig erre a darabra gondolt, és rám. Örültem ennek a kihívásnak, mert egyrészt régen emeltem már ekkora súlyt, másrészt jóleső volt, hogy máshol kaptam lehetőséget, mert a Csokonaiban az a feladatom, hogy másoknak teremtsek lehetőséget. Rövid próbaidővel mutattuk be darabot. Novemberben néhány napot, decemberben nyolcat dolgoztunk vele egyhuzamban, aztán januárban jött a főpróbahét. Ámokfutásnak tűnhet kívülről, és nem mondom, hogy nem dobogott gyorsabban a szívem a premier előtt, mint máskor. Most a tizedik alkalmon túl, már érzem, hogy higgadtabban tudok nekimenni a produkciónak.

Van kilátásban hasonló „súlyemelés”?

Ráckevei Anna: Más színházban egyelőre nem tudok róla. A Csokonaiban a következő évadunk az ötödik a tematikusok sorában, elérkeztünk a 19-20. századhoz. Örkény Macskajátékát is játsszuk majd, ebben lesz egy nagyobb szerepem.

A Visky-monodrámában számomra az egyik legmegrendítőbb részlet, hogy a férje pap mivolta okán hét gyermekével a Duna-deltába telepített éhező nő visszautasítja a válási papírok aláírását, amivel megválthatná szabadságukat…

Ráckevei Anna: Pontosan lehetett tudni, hogy ezt felhasználták volna a férje elgyengítésében. Ha a férfi elé vetik ezt a papírt, azzal a kitartását törték volna meg, megingott volna az egymásba vetett hitük is. Az nem csupán egy papír, hanem eszköz volt.

rka1

Fotó: Molnár Péter

Akkor Ráckevei Anna is így döntött volna?

Ráckevei Anna: Biztos. Bár ezt mindig az adott körülmények és az akkori erőnk határozza meg. Van, hogy fát lehet vágni a hátán, olyan erős az ember, máskor meg mindenféle hatások miatt elgyengül. Innen nézve bátran és kackiásan mondom, hogy nem írnám alá, hiszen erkölcsileg ez az egyetlen jó lépés.

Volt hasonló helyzet az életében, amikor egy eszme mellett volt állhatatos, szemben az észérvekkel?

Ráckevei Anna: Igen.

Elmeséli?

Ráckevei Anna: Nem. (nevet)

Júlia Istennel folytatott párbeszédével, a törhetetlen hittel őrzi szabadságát a szörnyű körülmények között. Ha nem is hasonló mértékű korlátok, de sok tényező határolja be az ön mindennapjait is. Megfelelés a kollégáinak, a nézőknek, a fenntartónak, helytállni családanyaként. Hogyan őrzi szabadságát?

Ráckevei Anna: Nem könnyű középvezetőnek lenni. Kettéfeszítő energiák működtetik ezt a helyzetet, elvárások sokfelől. Közben itt vannak az önmagammal szemben támasztottak is. Zilált állapot.

Nehéz nem billenni ide vagy oda, nem szétesni, nem bekeményedni, hanem valahogyan mindig megőrizni önmagamat, az emberségemet, a tisztánlátásomat. Elsősorban önmagam tisztánlátását.

Ha valaki fontosnak tart bizonyos értékeket, emberi tartalmakat, akkor a felsoroltak nagy kihívás elé állítják. A szabadságom most abban áll, hogy ezt a feladatot, amely mellett én döntöttem, csinálhatom, végigvihetem.

Mik az elmúlt négy év áldozatai és ajándékai?

Ráckevei Anna: Jóval kevesebbet dolgoztam, mint színész és jóval kevesebbet tudok a családommal lenni, bár ez azóta így van, hogy Debrecenben játszom. Az ajándéka, hogy mélyebb önismeret felé haladok. Sokat tudok meg magamról és a kollégáimról, a munkatársaimról.

Egészen más fénytörésben látom most őket és magam.

Megtapasztaltam, hogy mennyire vagyok terhelhető érzelmileg, idegrendszerileg. Hogy milyen hiányosságai vannak a konfliktuskezelési technikáimnak, vagy adott esetben mennyire tudom jól használni a meglévőket. A színház nyilvánosság előtt való képviselése számomra új terep. A színészet látszólag „magamutogató” hivatás. Azt gondolhatnánk, hogy aki évek óta ezen a pályán van, annak nem jelent problémát, hogy mások előtt meg kell jelenni, hivatalos eseményeken beszélni kell. Ez koránt sincs így: a színpadon zajlók eltervezett, komoly szabályok szerint működő események. Ebben a másik szerepben pedig sok az impro­vizáció, a váratlan stresszhelyzet, ismeretlen körülmény, a veszélyforrás, észnél kell lenni. Vadonatúj helyzet, amitől korábban igyekeztem távol tartani magam, most nap mint nap gyakorolnom kell. Komoly idegi terhelés.

A sajtótájékoztatókon mondott beszédeiben sok energia van, érezhető, hogy készül rá, íve, folyamata van. Ezek szerint védőháló is ez?

Ráckevei Anna: A kezdet kezdetén leírtam a mondandómat, ma már picit szabadabban kezelem ezt is. Ha nagyon felkészülök és kipihent vagyok, rendben van minden, de akkor is előfordulhat, hogy valami megzavar, vagy elkezd nyomasztani és a határozottságom „megbillen”.

Ha az ember főnökké válik, akármennyire alázatos is, önkéntelenül megváltoznak a viszonyok körülötte. Hogyan tudja kezelni ezt a terhet?

Ráckevei Anna: Ez is egy csodálatos tapasztalás. Megpróbálom minél természetesebben kezelni. Szerencsémre kitűnő munkatársaim vannak. Az összes fontos pozíciót megbízható kollégák töltik be. Mélységesen tisztelem őket, jól végzik a munkájukat. Az elmúlt négy év azt mutatja, hogy ez így jól működik. Persze vannak összesűrűsödések, amikor egyszerre „százféle” dolgot kellene megoldani, aztán ezek elsimulnak és megyünk tovább.

Napra nap az érzelmekkel dolgoznak, körül van véve érzékeny emberekkel, s önt is annak vélem. Vezetőként azonban nem engedheti meg magának a megbántódások hordozását. Le tudja tenni a konfliktushelyzetek nyomait?

Ráckevei Anna: Nehéz. Az érzelmeim mindig jóval előrébb vannak, mint a hideg értelem, ezért gyakran előfordul, hogy az észérvekkel vitáznak bennem az érzelmi alapú megoldások, de e téren is sokat tanultam már.

A kinevezése 2018-ig szól. Tervezi, hogy újra indul a színház­igazgatói posztért?

Ráckevei Anna: Mindenképp pályázunk még egyszer Gemza Péter művészeti vezetővel. Azt érezzük, hogy a folyamatot, amit elkezdtünk, érdemes tovább vinni. Nagy értéknek tartom, hogy olyan ifjúsági programot tudtunk beindítani a négy év alatt, ami egyre népszerűbb. A visszajelzések azt mutatják, hogy a tantermi előadásainkon velünk találkozó fiatalok kedvet kapnak színházba jönni. Hamarosan a századik tantermi előadásunkat tartjuk. A jövő évadban lesz A kékbolygó története című tantermi játékunk, és csatlakozunk a Méltóság Mezeje programhoz is az Oszkár és Rózsa mami című ifjúsági darabbal. A DESZKA mellett MagdaFeszt néven fesztivált szervezünk Szabó Magda születésének 100. évfordulójára. Meghívunk az országból Szabó Magda-előadásokat, felújítjuk a saját kettőnket, Az ajtót és a Régimódi történetet és egy George Sand életét bemutató darabbal, illetve egy operaelőadással is készülünk. A színház következő öt éves ciklusának első két esztendeje biztosan a felújításról szól majd. Ennek teendőivel most is haladunk. Már egy éve készülődünk a kiköltözésre, a különböző játszóhelyek keresésére, a renoválás alatti zavartalan munka lehetőségének megteremtésére.

rka4

Fotó: Molnár Péter

Épp tegnap harangozták be a következő évad alkotásait. Milyen szempontok szerint áll össze egy évadterv?

Ráckevei Anna: Erős kötöttség a Csokonai bérleti rendszere. A nyolc plusz egy előadásos felnőtt bérlet azt jelenti, hogy szinte minden hónapban kell egy új bemutatót produkálnunk, emellett van két előadásos mese-, háromelőadásos ifjúsági-, egy szintén hármas stúdió-, illetve zenés bérletünk is. Ezeket kell kielégíteni. Próbálunk vígjátékot, drámát, zenés élményt is nyújtani, nem mellesleg figyelembe kell venni, hogy a társulat számára jól kiosztható művet vigyünk színre, plusz teljesíteni a tematikus évadokat.

A néző számára feltűnhet, hogy egy-egy premiert követő héten minden nap játsszák az adott darabot, aztán néhány hétre eltűnik a színlapról a darab. A nem bérletes közönség mire észbe kap, már abban a hónapban nem tud jegyet venni egy előadásra, amiről a bemutató után ismerősöktől hallotta, hogy remek. Milyen tényezők nyomán állítják össze a havi műsorrendet?

Ráckevei Anna: Abban a pillanatban, amikor vendégkollégát hívunk, egyeztetni kell a másik színházzal. Ha a mi társulati tagunk játszik esetleg valahol, akkor ezeket is számba vesszük. Szempont a Filharmonikusok éves kötött műsorrendje. És sok napot elvesz az évadból, hogy a nagyszínpadi bemutatók előtt, a főpróba héten, már nem mehet ott más előadás. Ez azért van, mert nagyon minimális létszámú a műszakunk. Amikor én kezdtem a színházat, volt egy délelőtti, meg egy délutáni műszak. Minden körülmények között volt este előadás, mert előbbiek hajnalban felépítették a próbadíszletet, délután lebontották, utóbbiak felépítették az esti előadás díszletét, majd a végén lebontották. Ez csak egy apró, de fontos adalék. Közrejátszik, hogy szerencsére sok bérlatházunk van, így nagyon nehéz bérleten kívüli előadásokat beillesztenünk a havi műsorokba. Ezen a jövőben változtatnunk kell. Szeretnénk több bérleten kívüli előadást beilleszteni a műsortervbe.

Két gyermeke van, egy 24 éves lány és egy 12 éves fiú. Ön ingázik Budapest és Debrecen között, el sem tudom képzelni a mindennapjaikat, komoly szervezőmunkával járhat. Azt nyilatkozta egyszer, hogy a gyermek tükör, és kislánya születésekor leszűrte saját szokásait, hogy a hasznosakat adhassa tovább. Mit látna vissza feltétlenül abban a tükörben?

Ráckevei Anna: Leszűrjük, aztán visszajönnek azok a minták, amiket igyekszünk letenni. (nevet) A lányom születésekor nyugalmasabb életünk volt. Budapesten dolgoztam, én voltam a fix pont, és a férjem (Horváth Lajos Ottó Jászai Mari-díjas színművész – a szerk.) utazott sokat. Amikor a fiam a világra jött, akkor a férjem és én is a Csokonai Színházban kaptunk munkát. Hoztuk magunkkal a picit, a lányom pedig Pesten maradt. Az az időszak arról szólt, hogy megszervezzük, éppen ki tud a lányommal lenni, vagy őt hol tudjuk tíz napokra elhelyezni, nagyszülőnél, iskolatársnál, vagy a mi barátaink mentek hozzá a lakásunkra egy-egy hétre. Neki ez rettentő nehéz lehetett. Hősiesen végigcsinálta így a 6. 7. 8. osztályt. Magyar-angol kéttannyelvű iskolába járt, azért írattuk oda, hogy a végén le tudja tenni a nyelvvizsgát, épp a két utolsó évben készült erre. Ráadásul nem is akart volna eljönni, szerette az osztályát, erőszakos beavatkozás lett volna az életébe, ha akkor iskolát váltunk. Milán egészen más eset. Neki egyetlen dolog fontos az életben, a rendszer. Amit mi sajnos nem tudtunk neki megadni. Két egyforma napja nem volt. Az iskola most rendszabályozza a mindennapjait. Komoly logisztikai feladat, hogy mikor ki menjen érte, bár van segítségünk, aki tanul vele, hozza-viszi olykor.

rka3

Fotó: Molnár Péter

Tökéletesen más a két gyermek, a lánynak semmi baja nem volt a közösségi léttel, Milánnak már az oviban is. Ő nehezen működik közösségben, ám annál jobb irányító. Engem mindenképp remekül tud. Kemény dió. Nem tudok és nem szeretek vitát indítani, de Milánnal gyakran konfliktusban vagyunk. Lehet, hogy ő a tanítóm ebben, az ilyen helyzetek rendezésében. A kitartás és a szorgalom az, amit neki szívesen átadnék neki magamból. Nem bírja a kudarcot, maximalista, de keveset tesz azért, hogy ne érje kudarc. A küzdelem apró lépéseit, a gyakorlást ő szeretné kihagyni. A lányom valahogy ösztönösen tudja, hogy ezek a lépcsőfokok és sok munka vezet célok eléréséhez.

Ha kizárhatna minden körülményt és megálmodna egy színházat, milyen lenne az?

Ráckevei Anna: Csupa olyan embert látok, akik motiváltak és elkötelezettek a színház iránt. Tisztelik magukat és egymást, együttműködésre képesek. A szakmai felkészültségük magas szintű. Nyitottak mindenre, a fejlődés lehetőségére, a folyamatos megújulásra. Fontos nekik az a közösség, ahol színházat csinálnak.

Az álomszínház olyan kérdéseket vetne fel, olyan témákat dolgozna fel, ami nem csupán éppen aktuális az adott közösségben, hanem építi, a lelki fejlődésükhöz segíti, és egymáshoz közelebb viszi az embereket. Efelé álomszínház felé törekszünk a munkatársaimmal.

– Megyesi-Horváth Borbála –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés