2014.11.26. 10:22
Jegyzet: Sok jó jármű
<em>Sajnos (vagy hál istennek?), elég időm volt megtanulni, hogy az úttest nem sétatér. Következésképpen nem kóvályoghatunk büntetlenül rajta. Na, de mi a helyzet a járdával? Azon csak csalingázhat a gyalogos, ha úri kedve úgy tartja. Nem részegen dülöngélve persze, de ha véletlenül félre lép, mégsem kelljen attól tartania, hogy egyből nyakába zuhan a büntetés.</em> T. Szűcs József jegyzete.
Sajnos (vagy hál istennek?), elég időm volt megtanulni, hogy az úttest nem sétatér. Következésképpen nem kóvályoghatunk büntetlenül rajta. Na, de mi a helyzet a járdával? Azon csak csalingázhat a gyalogos, ha úri kedve úgy tartja. Nem részegen dülöngélve persze, de ha véletlenül félre lép, mégsem kelljen attól tartania, hogy egyből nyakába zuhan a büntetés. T. Szűcs József jegyzete.
Mostanság, illetve amióta egyre terjed Debrecenben is a fehér ember nagy találmánya, az olyan járda, amelyen biciklizni is lehet, pedig bizony jobb, ha alaposan szétnézünk minden egyes lépésünk előtt. Nemcsak a lábunk elé, de lehetőleg hátra is, nehogy úgy forduljunk lakásunk irányába, hogy elcsapjunk egy elmélázó kerékpárost. Aki gyanútlanul jön mögöttünk a járdán, mi még gyanútlanabbul megyünk előtte, s amikor abszolút nyugodtan oldalra lépünk, akkor meg is van a baj. A biciklis borul, mi repülünk az ellenkező irányba. S egyikünk sem érti a dolgot.
Félreértés ne essék, magam több mint pártolom a városi kerékpározás tudatos terjesztését. Azt viszont meglehetősen látszólagos megoldásnak tartom, hogy az eredetileg sem túl széles betoncsíkot, amit évtizedekig csak a cipőben, csizmában, esetleg mezítláb közlekedők használhattak, egy varázspálcával hirtelen kiszélesítették. Nem valóságosan persze, hisz az lehetetlen, de mégiscsak kinyilvánították, hogy a járda a mai naptól fogva olyan széles, hogy immár az addig kitiltott és büntetett bicajosok is elférnek rajta. Ráadásul drága beton vagy aszfalt sem kell(ett) hozzá, csak némi festék. Takarékosabb részeken még csíkot sem festettek fel, kettéosztva a gyalogosok korábbi birodalmát. Csak néhány piktogram jelzi, hogy vigyázat, 6.20-kor (vagy bármikor) kerékpáros érkezése várható a második vágányon. Akik, dicséretükre mondva, jobbára nem élnek vissza szabadságukkal. Ám hadd veregethessem meg – szokásom ellenére – ezúttal saját vállamat is. Ugyanis, nem szeretném elkiabálni, de ez idáig még én sem gázoltam el egyetlen biciklist sem. Pedig akadt néhány olyan helyzet, amelyben észnél kellett lennem.
Viszont a város bizonyos pontjain hiába kúszok mentális teljesítőképességem felső határáig. Ahol mondjuk egy gyalogos sáv, egy vele párhuzamos biciklis út, egy gyalogos átkelő, meg egy közlekedési megálló találkozik. Ezekben a csomópontokban a különböző jelölések egymásra fonódása számomra nemcsak megfejthetetlen talányt, de igazi gordiuszi csomót jelent. Egyik kerékpárosút jelöléséről például képes voltam azt hinni, hogy egyenesen a trolibusz hátsó peronjára irányítja a biciklistát. Merthogy az én olvasatomban nagyjából ilyesfajta útirányra lehet logikusan következtetni az egymást keresztező krikszkrakszokból.
Persze absztrakt festő legyen a talpán, elnézést a művészet barátoktól, aki olyan egymáson többszörösen átvágó vonalakat tud ábrázolni, amelyek ugyancsak többszörösen megszakadnak, hisz útjukba esik pl. egy úttest, egy-két megálló, meg néhány leágazás. S aztán valahol, ráadásul nem is a végtelenben, találkozniuk kell megszakított önmagukkal. Merthogy a többfunkciós járda, így a felfestése is folytatódik a túloldalon. Remélhetőleg a sokszor logikai feladványnak tűnő jelzések másoknak nem okoznak túl nagy zavart. A békés egymás mellet közlekedés pedig talán egymás kulturáltabb elviselésére is tanítja majd a járdán osztozó gyalogosokat és kerékpárosokat.
Mindenesetre a majdani debreceni 3-as villamos nyomvonalát mindezek ellenére, ha lehetséges, már ne a mostani lakótelepi járdákra tervezzék.
