Inspiráló hortobágyi környezetben alkothatnak a művészek

Hortobágy – Harmincegyedjére indul művészeti kurzus a pusztán.

Több országból is érkeznek művészek a július 6–16-a között Hortobágyon tartandó Káplár Miklós Nemzetközi Alkotótáborba.

A művésztelepet ezen a néven negyedik alkalommal rendezik meg, ám ha a tábor elődjének lehet tekinteni az 1928–1931 között működött Hortobágyi Kolóniát, valamint az 1975–1976-os újraindítási kísérletet és az 1983-as hortobágyi alkotótábori indulást, már a 31. kurzus kezdődik a jövő hónap elején. H. Csongrády Márta, Holló László-, Káplár László Jó Ember-díjas fotóművész, a tábor művészeti vezetője elmondta, hogy ebben az évben több meglepetés is beleszólt a művészek meghívásába, ugyanis interneten keresztül fordultak meghívás kérelemmel a szervezőkhöz Finnországból, Kazahsztánból, Ukrajnából, Svédországból és Szerbiából. Végeredményben 12 országból 32 festő- és fotóművésze örökíti meg a nyári Hortobágy szépségét, az ott lévő emberek pillanatait.

HBN








hirdetés