Ingyenes túra az idegenvezetők napján

Az egyetem parki szobrokról is szó lesz
Az egyetem parki szobrokról is szó lesz - © Fotó: Archív
Debrecen – Idén az egyetem, a klinika és a botanikus kert látványosságaival lehet ismerkedni.

Évről évre általában több százan kíváncsiak a városban a március elején szokásos idegenvezetők világnapi programokra. Az ingyenes idegenvezetések keretében ezúttal az egyetem egységeit lehet meglátogatni.

Az érdeklődők március 2-án – vasárnap 10 órakor – a Debreceni Egyetem főépülete előtt, a szökőkútnál találkozhatnak az idegenvezetőkkel. A csoport először az egyetemi parki szobrokat, az egyetem főépületét, majd a Természettudományi és Technológiai Kar épületét látogatja meg. Azután az Élettudományi Központ és a belső kiállítások következnek. Innen kettéválik a társaság. Az egyik Tóth Pál vezetésével a klinika épületeit és szobrait tekinti meg. Az ő két, két és fél órásra tervezett túrájuk a professzorok szobrának megtekintésével ér véget.

A Reiner Ferencné és dr. Csóka Jánosné vezette másik csoport a botanikus kert felé veszi az irányt, ahol ilyenkor is számos érdekes növény pompázik. (A Tudományos Élménypark új épületkomplexumát sajnos még csak kívülről lehet megnézni. A belépőért sem kell fizetni.)

Mint megtudtuk, a programot zömében debreceniek keresik, de szoktak jönni a környező városokból, mint például Hajdúszoboszlóról, Hajdúböszörményből, Derecskéről is.

HBN–OCs








hirdetés