Ingyenes legyen? Emeljenek drasztikusan?

Miért szemetes Miskolc? Erről (is) folyik az eszmecsere már jó ideje lapunk internetes levelezőfórumán, az Agorán.

A vita apropója az a cikk, amely nemrégiben jelent meg az Északban: témája a miskolci konténerek mellett időnként felhalmozódó szemét- és lombhalmok volt.

Papp Tamás, városházi osztályvezető szerint a legfőbb gond (dióhéjban), hogy sok helyütt kevés a szemetesedény. Mészáros János Tibor levelezőnk szerint a guberálók is hozzájárulnak a kukák körüli szeméthez. Bár megbüntethetők, de nem tudják kifizetni a kirótt összeget.

Mi, emberek termeljük

Nem kellene a jogszabályokat úgy módosítani,hogy a szemetelőket egy-két hét közmunkára ítélnék a bíróságok, sürgősségi eljárással?- kérdezi. A guberálók a kukák körül is takarítanának,így talán „rendesebben turkálnának”- jegyzi meg. Jurecz László ingyenessé tenné a szemétszállítást.

Mert kérdem én, melyik olcsóbb a városnak: ha hívásra kirak egy konténert, vagy ha utólag kell (az illegális szemétlerakók miatt) kézi munkával kiszedni a sittet a patakból, közmunkával eltakarítani a szemetet az erdősávokból, szégyenkezni a turisztikai veszeteségek miatt? Szebeni Péter önkormányzati képviselő is beleszólt a vitába. Szerinte a leglényegesebb témában, hogy a szemetet mi, emberek termeljük. „Amíg egyesek úgy gondolják, hogy a szemét az önkormányzat gondja, ezért neki kell az összegyűjtésről és a szemétszállításról gondoskodni, addig nem lesz köztisztaság. A “közös gond”, mindig “a mások gondja”, bármilyen ügyről is van szó.”- fogalmaz. 

Nem fizetnek többet 

A lakótelepi kukák ürítése szerinte is problémás. Ha a lakóközösség úgy látja, hogy a két kuka, vagy a kétszeri szállítás kevés, kérheti ezek növelését. „Persze ez pénzbe kerül és itt azonnal belép az ellenállás. A lakók nem akarnak többet fizetni.”

Révai Tamás szerint az egyedül járható út a következô: Még a választások előtt az esélyes pártoknak meg kellene állapodniuk néhány dologban, amik pártokon fölül álló közös érdeket jelentenek. A köztisztaság lehetne egy ilyen terület. Ki kellene mondani, hogy erre igenis áldozni kell, akár a szemétdíjakat, vagy egyéb adókat növelve is, a kukákat sűrűbben kell üríteni még akkor is, ha ezt külön nem kérik, és a mellé rakott szemetet egészen addig el kell vinni, míg az el nem fér majd a kukában.

HM








hirdetés