Informatikai fejlesztés természetvédelmi és vízügyi intézményeknél

Debrecen, 2012. július 4., szerda (MTI) – Az Új Széchenyi Terv csaknem 300 millió forintos támogatásával korszerű informatikai adatbázis épül a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél (Tiktvf), valamint öt partnerintézményénél. A fejlesztés célja, hogy a már meglévő és az újonnan keletkező környezeti adatokhoz szélesebb körben lehessen hozzáférni – közölte Kelemen Béla, a Tiktvf igazgatója szerdán az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint az Európai Unió elvárásaihoz és szabályozásához igazítják a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, valamint a hozzá kapcsolódó több intézmény – a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság, az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Bükki Nemzeti Park és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola – térinformatikai adatbázisait és rendszereit.

A fejlesztést az indokolja, hogy a jelenlegi ilyen irányú hazai adatbázisok elemei nehezen hozzáférhetőek, bizonytalan pontosságúak, és más-más, egymással nehezen szinkronba hozható térinformatikai rendszerben kezelhetők – magyarázta az igazgató. Hozzátette: további problémát jelent, hogy a lakosság, a vállalkozások, a közintézmények nem ismerik a meglévő környezeti térinformációk körét, azok tartalmát, pontosságát és egyéb jellemzőt, emiatt pedig sok esetben keletkezik információhiány.

Az Európai Unió ezt a problémát felismerve határozta el és kötelezte a tagállamokat, hogy egységesítsék és publikálják a téradataik jellemzőit.

Magyarországon több jogszabály is érinti vagy szabályozza az úgynevezett INSPIRE irányelv hazai bevezetését és alkalmazását, azonban a gyakorlatban kevés tapasztalat áll rendelkezésre – fűzte hozzá Kelemen Béla.

Elmondta azt is, hogy a közelmúltban megjelent földmérési és térképészeti tevékenységről szóló törvény szintén érinti a projektet, mivel rendelkezik a közpénzből finanszírozott téradatok felhasználásáról is.

Az összesen 287 millió 265 ezer forint, 100 százalékos támogatottságú projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a magyar kormány finanszírozásával valósul meg 2013 augusztus végéig – ismertette Kelemen Béla.

MTI