Indul a turné – már tűkön ülnek Kowalskyék

Akt.:
Jimmy és Kowa, a Kowalsky meg a Vega két tagja adott interjút nekünk
Jimmy és Kowa, a Kowalsky meg a Vega két tagja adott interjút nekünk - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A jubileumi körútra induló zenekar pénteken Debrecenben kezdi meg a koncertek sorát. Interjú.

Elrepült az idő, február 17-én már a 15 esztendős jubileumi koncertjét tartotta meg a Kowalsky meg a Vega zenekar az ország legnagyobb fedett koncerthelyszínén, az Arénában. A tomboló sikerű fellépéssel természetesen nincs vége az ünneplésnek, ugyanis a banda szülinapos turnéra indul, melynek első állomás a debreceni Lovarda lesz március 23-án. Ebből az apropóból tette tiszteletét a cívisvárosban, és ült le a Naplóval egy kis csevelyre a zenekar énekese, Kowalsky és a basszusgitárosa, Jimmy.

A legnagyobb volumenű bulin vagytok túl a zenekar történetében, hiszen február közepén 13 ezer ember tombolt a zenétekre a Papp László Sportarénában. Milyen érzésekkel töltött fel benneteket a koncert?

Kowa: Elképesztő élmény volt. Véleményem szerint túl sok időt töltöttünk a felkészüléssel, a szervezéssel, nagyon hosszú lett emiatt a csendes időszak, amit a próbateremben töltöttünk. A 15 éves jubileumi buli után másnap úgy hívtam fel Jimmyt, mert el sem hittem, hogy ez megtörtént. Annyira gyorsan véget ért az egész, az előkészületekhez képest, hogy feltettem a kérdést: valóban megvolt ez a koncert? Pedig két és fél órát a színpadon töltöttünk. Ez most számunkra „tanuló idő”, mert teljesen más kategória egy ilyen koncert nekünk is, és a közönségünknek is: ilyen körülmények között nem találkozhattunk még eddig. Szeretnénk, ha ez a következő években hagyománnyá válna, nem feltétlenül csak az Arénában, hanem vidéki városokban is, például Debrecenben nyitnánk az adott esztendőt, hasonló körítés közepette.

Jimmy: Amikor turnén vagyunk, a fesztiválokon hasonlóak a körülmények mindenütt. Az Arénában az volt a furcsa, hogy körben mindenütt ültek az emberek, s mivel mi fülmonitorral játszunk, nem egy az egyben halljuk vissza a közönség reakcióit. Amikor visszanéztem a felvételeket, akkor tudatosult bennem, hogy a kakasülő legtetején is állva énekeltek a nézők. Nekünk ott nem teljesen „jött le” ez, nyilván nem is erre figyeltünk. Nekem tudat alatt egyfolytában ott motoszkált, hogy az Arénában játszunk, mert ez régi álmom volt, éppen ezért nagyon koncentráltam a bulin.

Ez nem olyan koncert volt, amit kisujjból kiráztunk. Annak ellenére, hogy sokat próbáltunk rá, jóval nagyobb koncentrációt igényelt, mint mondjuk egy fesztiválos koncert, ezzel nem ledegradálva a nyári fellépéseket. De az egy megszokott közeg már számunkra, ez pedig teljesen új pálya volt.”

Mikor merült fel bennetek először, hogy a Kowalsky meg a Vega már képes egy telt házas Aréna-koncertre, és nem lesz számotokra ez nagy falat?

Kowa: Nem így közelíteném meg ezt. Az elmúlt évek tapasztala feljogosított arra minket, hogy egyáltalán elgondolkozzunk ezen a lehetőségen, vagyis nem ad hoc jellegel jött. Nem is úgy áltunk hozzá, hogy evidens számunkra Magyarország legnagyobb fedett koncerthelyszínének megtöltése. Sőt, egyik telt házas bulink sem természetes számunkra. Nagyon hálásak vagyunk azért, amiért ezt a szolgálatot végezhetjük. Az Aréna kirítt az egészből, ugyanis egy fesztiválon sok ember megfordul, sok zenekar fellép, tehát nem egyértelmű, miért is néz meg valaki egy zenekart. Itt viszont csupán mi voltunk a színpadon.

Jimmy: Szerintem szerencsés együttállása volt annak is, hogy megjelent a nagylemezünk a múlt esztendő végén, s ebben az évben pedig 15 éves a zenekar. Korábban is kérdezgették már, mikor játszunk itt, mi pedig azt mondtuk két-három éve, hogy lassú víz partot mos, majd eljön ennek is az ideje. Végül Kowa erőltette leginkább, hogy itt a jubileum, az új lemez, próbáljuk meg!

kowa2Fotó: Molnár Péter

Volt egyébként kétely benetek a koncert sikerét illetően?

Kowa: Ez egy jó kérdés. Ha az ember valamit tervez, és tud benne hinni, az nagy mértékben erősíti is a manifesztálását. Nem hiszem, hogy bárkiben is kételyek munkáltak azzal kapcsolatban, hogy ez a koncert működni fog-e. Nem számadatok röpködtek a levegőben, ne érts félre! Afelől nem voltak kételyeink, hogy ez a produkció működőképes lehet az Aréna szintjén is. Az minket is meghatott, milyen mértékű telt ház volt, de előzetesen nem gondolkodtunk ezen.

Jimmy: Inkább arra fordítottuk az energiáinkat, hogy a zenekar Aréna-szintű legyen, vagyis rengeteget próbáltunk. A csapatot úgy gatyába kellett rázni, hogy kész legyen egy ilyen produkcióra. Az, hogy ennyiren jöttek el, csak hab a tortán.

Kowa: Az sem véletlen, hogy a koncertre új taggal bővültünk. Ez nem csak az Arénának szólt, hanem általában a következő időszaknak. Erre már megérett a társaság.

Hogyan került képbe az új bandatag, a billentyűs, vokalista Szebényi Dániel?

Kowa: Mindenképpen szükségünk volt egy billentyűsre, hiszen a dalaink hangszerelése alapvetően megköveteli ezt élőben.

Az csak óriási plusz, hogy ez a csávó úgy énekel, hogy az őrület! Olyan gyönyörűen kiegészítjük egymást, hogy ez biztosan emeli a fényét az előadásnak.”

Az más kérdés, Danika arra is képes, hogy egy dalt önállóan elénekelt. Ez a továbbiakban is be lesz építve a repertoárba, sőt a következő lemezek dalai úgy készülnek majd, hogy ezt maximálisan kihasználjuk.

Akár dalszerzőként is megismerhetjök őt?

Kowa: Simán. Nagyon ügyes, ezért abszolút megérdemli, hogy teret adjunk neki.

Ez azt is jelenti, hogy több billentyű lesz hallható a zenétekben a jövőben?

Kowa: Itt nem szinti használatáról beszélünk, hanem effektekről inkább, és persze a zongoráról. Eddig is sok zongorát használtunk, ezek most már élőben csodásan megszólaltathatóak.

kowa31Fotó: Molnár Péter

Az októberben megjelent lemezetek, a Kilenc azóta négyszeres platina státuszt ért el. Minek köszönhető az, hogy ennyire „betalált” a közönségnél?

Kowa: Ezt nem lehet egyetlen lemezre kihegyezni, ez egy folyamat, tehát vannak előzményei. Az elmúlt három-négy év tanulsága előrevetítette azt, hogy ez az album miként teljesít majd. A Még nem éden lemeztől már elég jó eladásokról beszélhetünk, ezért mondom, hogy ez egy folyamat része.

Abban biztosan egyetértünk, hogy most van eddigi pályájája csúcsán a zenekar. Iszonyatos tempóban koncerteztek, miként lehet ezt bírni erővel mentálisan és fizikálisan?

Jimmy: Mentálisan lehet igazán jól bírni, az otthon ülés sokkal rosszabb. Rájöttem, hogy nekem úton kell lennem ahhoz, hogy mentálisan rendben legyek. Fizikálisan meg nyilván észnél kell lennünk, nem csak az egyik serpenyőbe pakolászunk, hanem a másikba is. De ez számunkra édes teher. Oda kell figyelnünk magunkra, sportolunk, de egyébként ez éltet minket.

Kowa: Egyébként nem csak ebben a szakmában, hanem mkindenki számára nagyon fontos a testmozgás. Ez összefügg: amilyen állapotban van a test, olyan mrtékű lesz a teljesítmény, és ugyanolyan állapotban van a szellem. Úgyhogy csak biztatni tudunk mindenkit, bármilyen munkát is végez, hogy sportoljon, mert az az élet nagyon fontos része.

Nemrég összecsaptatok kispályás fociban a DVSC öregfiúk csapatával. Ki győzött?

Jimmy: Mi nyertünk (nevetnek).

Kowa: Nem, nem, mi nyertünk! Nos, az történt, hogy az elején a zenekar és a sportolók – Dombi Tibi, Sándor Tomi, Bernáth Csabi, és a többi nagy debreceni öreg – egymás ellen meccseltünk. Az első félidőt egészen jól kihúztuk, 2–2 volt az állás. De érezhető volt, ha nekifutunk a második etapnak, akkor ezek a srácok begyalulnak bennünket a földbe. A szünetben Kerekes Zsombi könyörült meg rajtunk, és mondta, hogy legyen két vegyes csapat. Nagyon jó mérkőzés volt, nagyszerű élmény. És ha már itt tartunk, Jimmy abba a vegyes gárdába került, amelyik veszített! Lesz majd egy visszavágó is valamikor a jövőben Debrecenben. A tapasztalatunk az volt, hogy ha valaki profin végzi a munkáját a saját szakterületét, az csodálatos. Az első félidőben futottunk, mint a mérgezett egerek, nem akartunk nagyon leégni, ők pedig némi kis mozgással járatták közöttünk a labdát. Gyönyörű munkát végeztek a szemünk láttára (nevet).

k33Fotó: Molnár Péter

Jimmy: Voltak olyan megmozdulásaik, amelyek láttán mondtuk, ezek, ha akarnának, 10-0-ra is megvernének minket. Ez a Dombi Tibi mindig ott volt mindenhol, mondom, ezt nem hiszem el! Nagyon komolyan nyomták, olyan volt, mintha ők öt emberrel többen lettek volna.

Mire számíthatunk a lovardás koncerten?

Kowa: A 15 éves jubileumi turné első vidéki állomása lesz a pénteki. A kerek évforduló miatt a megszokottnál hosszabbak lesznek a koncertek, mert megpróbálunk beleépíteni a programba minden olyan dalt, amely az elmúlt másfél évtizednek sarkallatos pontja volt. Ez kilenc album, és rengeteg nóta. Mivel nem magunknak játszunk, hanem a közönségenk, azt is figyelembe kell vennünk, mely ponttól nyílt ki egy olyan spektrum, amelyben igazán sokan érdeklődnek a Kowalsky meg a Vega zenéje iránt.

Nyilván az utolsó hat év lemezeiről vannak többségben a dalok, de a turnén, ellentétben az Arénával, a legelső időszakból is lesz egy-két tétel.”

Debrecenben nyitjuk a turnét, ez egy frissített repertoárt jelent majd a nagy budapesti buliéhoz képest. De majdnem ugyanolyan hosszúságú koncert lesz.

Tamás Nándor