Indul a kosárbuli Debrecen belvárosában

Szerdán a nők, csütörtökön pedig már a férfiak is küzdenek a főtéren
Szerdán a nők, csütörtökön pedig már a férfiak is küzdenek a főtéren - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A női kosarasok felkészülési tornájával kezdődik szerdán a 3×3-as kosárfesztivál Debrecen főterén.

Elkezdődik szerdán délután az ötnapos 3×3 kosárlabdafesztivál Debrecen főterén. A Nagytemplom előtt már gőzerővel dolgoznak a szervezők, hogy a 15 órától kezdődő felnőtt női felkészülési tornára minden készen álljon.

A négy rendezvényt is magába foglaló esemény első versenyén női nemzeti csapatok küzdenek meg egymással. Az eredeti elképzelésekkel ellentétben, hat csapat helyett öt együttes lép pályára, amivel az érdeklődők csak jól járnak, hiszen a körmérkőzéses rendszernek köszönhetően több összecsapást láthatnak.

Ötezer dollárért

A Medgyessy Dórával, Szabó Petrával, Theodoreán Alexandrával és Ruják Nórával felálló magyar válogatott Oroszországgal, Franciaországgal, Romániával és Ukrajnával mérkőzik meg az ötezer dolláros fődíjért.

A pénzdíjas torna nagyszerű felkészülést kínál a szeptember közepén rendezendő felnőtt Európa-bajnokságra. Nemzeti csapatunk egyébként könnyedén vette az andorrai kvalifikációs tornát, így újra harcba szállhat az aranyéremért Bukarestben. Medgyessy Dóráék a nagy rivális Olaszországgal és a jó erőkből álló Belgiummal kerültek egy csoportba, de a szerdai ellenfelek közül a világelső ukránok, a második legtöbb világranglista ponttal rendelkező franciák és a házigazda románok is ott lesznek a kontinensviadalon.

Jönnek a férfiak

Csütörtökön délután már a férfi profi játékosoké lesz a főszerep, ugyanis indul a World Tour Masters debreceni fordulója.

Már 13 órától elkezdődnek a selejtezők, ahol hat csapat, két csoportban mérkőzik meg egymással, a csoportgyőztesek pedig felkerülnek a főtáblára. 15 óra 20 perctől pedig elkezdődik a főverseny is, a nagy esélyes, első helyen kiemelt Novi Sad ellenfele a szerb Vrbas lesz.

Rögtön a második mérkőzésen láthatjuk a Team Budapest néven induló magyar válogatottat (Mohácsi Máté, Horváth Ákos, Kerpel-Fronius Balázs és Demeter Attila), akik nem mással, mint a tavaly a cívisvárosban diadalmaskodó Limannal csapnak össze. Csirke Ferenc tanítványai második mérkőzésüket 17 óra 25 perckor játsszák a szerb Ralja ellen.

HBN


Tavaly is nagy izgalmakat hozott a küzdelem
Debrecen - A magyar négyes tagjai Mohácsi Máté, Horváth Ákos, Kerpel-Fronius Balázs és Demeter Attila lesznek. Augusztus 29-től szeptember 2-ig ismét 3×3 kosárlabda-rendezvények lesznek Debrecen főterén. Az öt napon át tartó programok második eseménye lesz a World Tour Masters, melyen a világ leg...

3x3-as kosárlabdatorna a Kossuth téren
Debrecen - Címvédésre készül az U18-as női válogatott, de fiúktól is szép eredményre van kilátás. Lassan hagyománnyá válik, hogy 3x3-as kosárlabdatornát rendez Debrecen. Idén szerdától vasárnapig ismét a Nagytemplom előtt küzdenek meg egymással Európa legjobb 18 év alatti és a világ legjobb profi...