Debrecen – A város köszöni a helyi hivatásos tűzoltóságának a közel két évtizedes munkát, ez az a szervezet, mely tagjainak hozzáállását a lakosság sosem kérdőjelezte meg – jelentette ki Pajna Zoltán, a cívisváros alpolgármestere kedden délelőtt a Megyeháza Árpád termében a tűzoltóságok állami irányítás alá vonása alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlésen.
Hozzátette: mindez nem azt jelenti, hogy az önkormányzat a jövőben ne követné figyelemmel a tűzoltóság munkáját.
Nagy Imre alezredes, a debreceni hivatásos tűzoltóság parancsnoka beszédében hangsúlyozta: miután a technikai eszközök fejlesztése ezután központosítottan zajlik majd, az állomány nevében köszöni, hogy a megyeszékhely az elmúlt időszakban összességében többszáz millió forinttal segítette a tűzoltóság korszerűsítését.
Kovács Ferenc ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője munkájuk, feladatkörük változásait taglalva megjegyezte: az ipari szereplőket rá kell kényszeríteni arra, hogy ne jelentsenek veszélyt a környezetükre. Ő maga egyébként kedden a megyei összes hivatásos tűzoltóságát felkeresi, s ünnepi állománygyűlés keretében tájékoztatja az állományt a főbb változásokról. HBN