Immár fél évszázada a tájfutás bűvöletében

Sok helyre eljutott már táj- és rádiós tájfutó Kovács Attila Gábor.
Sok helyre eljutott már táj- és rádiós tájfutó Kovács Attila Gábor. - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – A táj- és rádiós tájfutó jelentős eredményeket ért el és idén is bizonyítana.

A debreceni születésű Kovács Attila Gábor első tájfutó versenyét 1965–ben Nagycserén teljesítette. Ezt követően kedvelte meg egyre jobban az atlétikát, pályáját több mester egyengette. Első tájfutó klubja a DVSC lett, ahol többek között Virágh Istvánnal versenyzett együtt, majd következett a DEAC, mely színeiben felnőtt válogatott tájfutóvá lett.

Rókavadász lett

A fejlődés érdekében Miskolcra költözött, ahol a Bükkben a mai napig gyakorol a különböző kihívásokra. A borsodi megyeszékhely az atléta életében azért is játszik kiemelt szerepet, mert ott ismerkedett meg a rádiós tájfutással, amely azóta fő sportágává vált.

– A rádiós tájfutás tavaly volt nyolcvan éves Magyarországon, korábban „rókavadászatnak” nevezték. Olyan verseny, ahol a terepen elrejtett és jeleket sugárzó rádióadókat speciális vevőkészülékek segítségével lehet megtalálni, a térkép csak a rajtot és a célt jelöli. Hármas összetettségű, fizikai (terepfutás), szellemi (tájékozódás), technikai (vevőkezelés) sportág, amelyet Afrika kivételével minden kontinensen űznek. A magyar válogatott, noha nem olimpiai sportágról van szó, emiatt központi támogatottsága gyakorlatilag nincs, az elmúlt évtizedekben még nem tért haza érem nélkül világversenyről. A költségeket a sportolók saját erőből, vagy támogatóik révén fedezik – foglalta össze a Kovács.

Az Életműdíjban is részesülő Kovács Attila Gábor 1995-ben indult először magyar válogatottként az első rádiós tájfutó világversenyén, azóta nyolc–nyolc Európa– és világbajnokságon szerepelt eredményesen, összesen tizenhat medáliát gyűjtve, köztük egy Eb–aranyat és három vb–ezüstöt. A rádiós tájfutás mellett a táj­futást sem hanyagolja el, 1996 óta megszakítás nélkül ott van a Tájfutó Mesterek Világbajnokságán.

Csehországban versenyezne

A különböző viadalokra kitartóan, heti 15–18 órás edzés­idővel készül, a programban futás mellett úszás és hegyi túrázás is szerepel. – Az idei főverseny a 20. ARDF Európa-bajnokság Csehországban lesz, emellett a hazai versenyek mindegyikén dobogós helyezésekkel, köztük győzelmek elérésével leszek csak elégedett – tekint a jövőbe. Pályafutása jelentős mérföldkőhöz érkezett, ugyanis 50 éve vallhatja magát tájfutónak és 20 esztendeje válogatott rádiós tájfutó.

A versenyzőnek azonban komoly gondjai vannak a részvétel finanszírozásával. – Külföldön a páros években világbajnokságot, a páratlanokban Európa-bajnokságot rendeznek, ezek nevezési díja jóval magasabb, ugyanis tartalmazzák a hat–nyolc napos ottlét, a szállás, valamint az étkezés költségeit is. Általában fejenként 500–600 euró a versenyt jóval megelőzően átutalandó összeg. Az utazás ára a távolságtól függ, tavaly Kazahsztánba (ahonnan bronzot hoztam) bőven 200 ezer forint felett volt a repülőjegy. Most a csehországi Plzen térségébe olcsóbban juthatunk el, de az sem kevés, különösen, ha az edzőtábor kínálta lehetőségeket is szeretnénk kihasználni – mondta Kovács Attila Gábor, hozzátéve, az anyagiak előteremtésének nehézsége miatt egyelőre kérdéses, indulhat-e a nemzetközi erőpróbán.

Zárszóként megjegyezte, nem foglalkoztatja a visszavonulás gondolata, ugyanis a mindennapos testmozgás egyébként is az élete szerves része, sőt, a külföldiek közül nála idősebbek is versenyszerűen űzik a sportágat.

HBN–BÁ








hirdetés