IMF/EU-tárgyalások – Varga Mihály: kemény tárgyalásokra készülünk

Budapest, 2012. július 9., hétfő (MTI) – Kemény tárgyalásokra készül Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter, aki főleg adózási kérdésekben számít vitára. Erről a tárca nélküli miniszter hétfőn, az m1 Ma Reggel című műsorában beszélt annak kapcsán, hogy július 17-én érkezik Budapestre az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalóküldöttsége.

 

Varga Mihály szerint nem kizárt, hogy a hiteltárgyalások során előkerülhet a vagyonadó vagy az ingatlanadó kérdése is. A tárca nélküli miniszter emlékeztetett arra, hogy korábban Ukrajnában, Romániában, Lengyelországban váratlan témákat is előhozott a tárgyalódelegáció.

A miniszter szerint, ha a tárgyalások során a magyar gazdaságpolitika alapelemeit érintik, akkor el fogják mondani, hogy a kormány erről másképp vélekedik. Úgy fogalmazott: meglátják, hogy lehet-e kompromisszumot kötni. Közölte azt is, azzal a nyitottsággal fognak a tárgyalóasztalhoz ülni, amit korábban ígértek.

Varga Mihály biztos abban, hogy a tranzakciós illeték ügye elő fog kerülni a megbeszéléseken. A miniszter szerint el fogják mondani: eddig inkább az volt a furcsa, hogy miközben a bankok nagy része fizetett bankadót, ebből a jegybank kimarad. Ezért most a kincstár és a jegybank bevonása helytálló kezdeményezése a kormánynak.

Varga Mihály szerint ebben a kérdésben lesz vita, de úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy ezen múlna a megállapodás megkötése.

A tárgyalódelegáció július 25-éig lesz Budapesten, az egyeztetéseket augusztus végén folytatják majd – közölte a tárca nélküli miniszter.

 

 

gká \ egr \ gry

 

MTI

Címkék: