2012.07.20 12:12; Frissítve: 2012.07.20 12:12


IMF/EU-tárgyalások – MSZP: gyors megállapodás szükséges

Budapest, 2012. július 20., péntek (MTI) – Az MSZP szerint már három nap után érezhetők a hiteltárgyalások megkezdésének kedvező hatásai, de ezek fenntartásához az kell, hogy a kormány mielőbb megállapodjon a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval.

Józsa István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese pénteken sajtótájékoztatón azt mondta: a forintárfolyam erősödése és az országkockázati felár csökkenése azt mutatja, hogy az IMF biztonságot ad és segíti az ország iránti befektetői bizalom helyreállítását.

Ezért is szomorú, hogy a kormány fél éven át késleltette a tárgyalások megkezdését, így növelve a devizaadósok terheit és a kamatkiadásokat – tette hozzá.

Az MSZP-s politikus szerint mindez növeli az IMF-fel tárgyaló delegáció felelősségét, mivel ha nem vezetnek eredményre a tárgyalások, nem születik gyors megállapodás, a bizalom hamar elszállhat. Orbán Viktort arra szólította fel, vegye komolyan az egyeztetést, mert ez szolgálja az ország érdekét, és ne “focimeccsre menet, kockás ingben, tíz percet beszéljen a delegációval, mint 2010-ben”.

Bírálta a kormányt azért is, mert a jövő évi költségvetés sarokszámai nem megalapozottak, így nem segítik a hiteltárgyalásokat. Ráadásul az MSZP szerint az idei költségvetésben is mintegy százmilliárd forintos lyuk alakult ki azzal, hogy a hiány már elérte az egész évre tervezett összeg 90 százalékát.

MTI

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2