IMF/EU-tárgyalások – Az MNB-ben is fogadták az IMF-delegációt

Budapest, 2012. július 17., kedd (MTI) – A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetése kedd délután fogadta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációját – erősítette meg az MTI értesülését az MNB.

A jegybankelnök kedd délelőtt az MNB épülete előtt más ügyben várakozó újságírók azon kérdésére, hogy van-e mondanivalója az IMF delegációja számára, azt válaszolta, van, de ez nem az első tárgyalásnak lesz a kérdése. Mint hozzáfűzte, arról fog beszélni a delegáció tagjaival, amiről kérdezik.

Kérdésre válaszolva Simor András azt mondta, nem tudja, hogy szóba kerül-e a jegybanktörvény a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap közötti tárgyalásokon.

A magyar kormány és az IMF között kedd délelőtt kezdődtek meg a hiteltárgyalások.

A délelőtti megbeszélésről távozó Thanos Arvanitis, az IMF misszióvezetője és Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője az MTI tudósítójának elmondta, hogy a tárgyalások után adnak tájékoztatást az egyeztetésekről.

Az IMF delegációjával az egyeztetésre érkezett Barbara Kauffmann is, aki az uniós delegáció vezetője.

Magyar részről Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a főtárgyaló.

MTI

IMF/EU-tárgyalások – Csökkenő kincstárjegyhozam, javuló CDS-árazás