2012.01.30 12:27; Frissítve: 2012.01.30 12:29


Íme az új tócóskerti templom helye! – Felháborodva fogadták a hírt olvasóink

Íme az új tócóskerti templom helye! – Felháborodva fogadták a hírt olvasóink
Debrecen –  Egyházi fejlesztésekről és pályázati lehetőségekről tárgyalt kedden és szerdán Debrecenben Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkára.

 (1 hozzászólás)

Szászfalvi László az önkormányzat és az egyház képviselőivel többek között a jövőbeni projektek finanszírozási lehetőségeit is áttekintette – tudtuk meg Papp László alpolgármestertől. Szóba került a tócóskerti görögkatolikus templom és közösségi ház építése, mely a Jégcsarnokkal szemben lévő üres telken készül el. Ennek tervei megvannak, s az államtitkár biztosította Fekete András paróchust és Terdik János segédlelkészt, hogy a fejlesztés forrásigényét lehetőségei szerint támogatni fogja; annak mértékéről a beadott pályázat alapján születik majd döntés.

A Hajdú Online Facebook oldalán a tócóskertiek felháborodva fogadták az új templomról szóló hírt. 

-  Olyan kevesen járnak ma már templomba…könyörgöm minek?? Max 20 embert érintene.. akik eddig is megoldották a templombajárást. És ugyebár hívő embernek nem lehet gond a távolság, ha Isten házába tart.  Tartsák karban a játszótereket, építsenek újakat, rakjanak le padokat, ültessenek fákat, és szervezzenek oda polgárőrséget, hogy ezek meg is maradjanak – írta egyik olvasónk.

- Bár nem ott lakok de ha jol tudom már van egy,jo rég épitették és akkor is kiverte a biztit a lakóknál ,amit meg is tudok érteni. tényleg van szükség ennyi templomra a városban minden lakótelepen? – emlékeztette társait az egyik hozzászóló.

- Tűzzel-vassal megfogjuk akadályozni, mint ahogyan 2005-ben a társasház felépítését. Meg se kíséreljék! Az egyház terjeszkedni próbál több ezer lakó kárára és a természet rombolása által. Elég volt! Köszönöm, hogy lehozták ezt a hírt, így még időben lehet lépni! – háborgott egy környékbeli lakos.

HAON


Cikk ajánlása

Hozzászólok Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
„Tűzzel–vassal” készült műremekek
Debrecen - A „Palmetta" Ötvöszománc, valamint a „Tájoló Tűzzománc Szakkör tagjainak munkáiból nyílt [...] tovább »
Oláh János könyvbemutatója Debrecneben
Száműzött történetek című új könyve kapcsán érkezett Debrecenben Oláh János József Attila- és Bethlen [...] tovább »
A gasztronómiai tehetségek új generációja
Debrecen - Főzőtudományukat mérték össze a középiskolák tanulói. tovább »
Grillétel és Sörfesztivál Hajdúszoboszlón
VIII. alkalommal rendezik meg Hajdúszoboszlón a három napon át tartó Grillétel és Sörfesztivált. tovább »
Az Egyetem részeként folytatnák az oktatást
Debrecen -  Beolvad a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola a Debreceni Egyetembe (DE), [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés